2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szolnok megmutatja Magyarország zenei tehetségét

Tizenhét hazai formáció lép fel két színpadon a huszonkettedik alkalommal rendezendő Örökség Világzenei Fesztiválon augusztus 18. és 20. között Szolnokon, a Tiszai Hajósok terén.
2017. augusztus 15. kedd 15:30 - HírExtra


Pap Béla elmondta: az 1996 óta évente megrendezett fesztiválon csaknem kettőszázhatvanan léptek fel mintegy ötvennégyezer néző előtt. Továbbra is cél, hogy sok fiatal zenész lépjen színpadra, számos friss produkcióban legyen része a közönségnek - hangsúlyozta a főszervező. A nyitó napon, augusztus 18-án, Ferenczi György és a Rackajam - vagy mostanában az 1ső Pesti Rackák névre hallgató zenekara - lép fel. Ezen a napon hallhatja a közönség a Stetl névre hallgató formációt is, dalaik közt felfedezhetőek a jazz, reggae, punk stílusjegyek. A zenekar elsődleges célja megismertetni a hazai közönséget a jiddis dallamvilág szépségeivel. Fellép továbbá a Boja egüttes, valamint a Korai Trancemission.

Pénteken lép fel Meshinda együttes is, akiknek zenei világa magyar és indiai népzenei alapokon nyugszik. Augusztus 19-én, szombaton a Szolnokról indult és a reggae, a punk, a rock, a dancehall és a ska műfajok keverésével egyedülálló stílust létrehozó Tigris zenekar zenél. Hallhatja a közönség a Szlávics Anna-Rock Tamás szerzőpáros Cirkusz-KA zenekarát, a bajai alapítású StabilFrazír együttest, Nemes "Kölyök" Gábor klasszikus-fingerstyle gitárművészt, valamint a Green Spirit ír zenét játszó zenekart. Augusztus 20-án, vasárnap a Zuboly zenekar szórakoztatja a közönséget.

A zárónapon színpadra lép még az Eclectica zenekar, a Desperado's névre hallgató együttes és a pszichedelikus folkrockot játszó Hangszedők is. A Zitherandom előadásában Debreczeni-Kis Helga és Dömény Krisztián citerás improvizációi lesznek hallhatók, Ziskó Olivér pedig "tűzdobolással" kápráztatja majd el az érdeklődőket. Pap Béla kiemelte: péntek délután magyar retro mesezenék csendülnek majd fel Péli Ildikó fuvolaművész és Balogh József zongoraművész előadásában. Vasárnap a kecskeméti Lóca együttes ad majd műsort a gyerekeknek. Szombaton és vasárnap hangszersimogatóval is várják a családokat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását