2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Megint korrupt volt valaki

Vádat emelt egy Pest megyei takarékszövetkezet két vezető tisztségviselője ellen folytatólagosan, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt a Dabasi Járási Ügyészség - tudatta a megyei főügyész szerdán az MTI-vel.
2017. szeptember 20. szerda 15:32 - HírExtra
 
Szabó Ferenc azt írta, a két tisztségviselő 12 év alatt összesen több mint 400 millió forint vagyoni hátrányt okozott a pénzintézetnek.

A közlemény szerint a két nő egy Pest megyei takarékszövetkezet vezető tisztségviselőjeként dolgozott, a pénzintézet gazdasági tevékenységének szakmai irányítását kellett volna ellátniuk, a munkájukat azonban gyakran a szabályokkal szemben, a helyben kialakult gyakorlat alapján végezték.

A vád szerint a két tisztségviselő 2001 februárjától 2013 júliusáig több ponton megszegte a vagyongazdálkodás szabályait. A pénzintézet egy közbenső cége útján éveken keresztül összesen mintegy 60 millió forintot fizettek egy informatikai szolgáltatást nyújtó cégnek anélkül, hogy ténylegesen igénybe vették volna a szolgáltatást. Volt olyan is, hogy a pénzintézet kintlévőségeinek rendezésére megbíztak egy céget, amelynek teljesítés nélkül több mint hétmillió forintot utaltak át.

Az ügyészségi közleményben kitértek arra, az egyik vádlott a takarékszövetkezet képviselőjeként a saját, társa és munkatársaik részére több életbiztosítási szerződést kötött. A másik vádlott pedig ellenjegyezte ezeket, hogy az összesen 170 millió forintot kitevő biztosítási díjat éveken keresztül minden esetben a takarékszövetkezet fizesse meg.

Az egyik tisztségviselő a vád szerint 240 millió forint, társa 180 millió forint vagyoni hátrányt okozott a takarékszövetkezetnek a vagyongazdálkodási követelmények folyamatos megszegésével.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását