2024. március 29. - Auguszta

Amerikaifoci Fehérváron

Székesfehérváron rendezik meg 2020-ban az amerikaifutball egyetemi világbajnokságát, és addig az ország első szabványos műfüves amerikaifutball-pályája is megépülhet - jelentette be kedden a város polgármestere.
2017. december 13. szerda 10:47 - HírExtra
 
Cser-Palkovics András Boda Gáborral, a Magyar Amerikai Futball Szövetség elnökével közös sajtótájékoztatóján kiemelte: a Nemzetközi Egyetemi-Főiskolai Sportszövetségnél (FISU) közösen pályáztak a világbajnokság megrendezésére és sikerrel jártak. Hozzátette, a vb mérkőzései a hazai legmagasabb osztályba, a HFL-be idén feljutó Fehérvár Enthroners otthonában, a First Fielden (az egykori MÁV-pályán) lesznek, amely az ország egyetlen szabvány méretű, füves amerikaifutball-pályája.

A polgármester egy létesítményfejlesztési program elindítását is bejelentette, ennek keretében épül meg a szabványos műfüves amerikaifutball-pálya a füves mellett. Ezen kívül a First Field számos kiszolgáló létesítménnyel gazdagodik, több felújítást is végrehajtanak, így egy európai szinten egyedülálló amerikaifutball-központ jöhet létre.

Boda Gábor elmondta, hogy azok a 18-25 éves játékosok lehetnek tagjai az egyetemi válogatottaknak, akik valamely felsőoktatási intézménnyel jogviszonyban állnak. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államokból például az ott rendkívül erős egyetemi bajnokság képviselői jöhetnek el egy válogatott csapattal.

Jelezte, hogy a világeseményre nyolc nemzet csaknem 600 versenyzője és kísérőik érkeznek majd.
Megjegyezte, hogy Magyarországon jelenleg U17-es és U19-es ifjúsági bajnokság is van, vélhetően a most ezekben szereplő játékosok adják majd 2020-ban a válogatott gerincét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását