2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Elképesztő fizetések a bankszektorban

A Bank of America (BofA) vezérigazgatója, Brian Moynihan tavalyi bére a banknál dolgozók átlagbérének 250-szerese volt - áll a bank jelentésében.
2018. március 13. kedd 12:29 - HírExtra
 

A BofA az első bank, amely az erre vonatkozó adatokat is nyilvánosságra hozta a tavalyi év alapján. Mostantól ugyanis törvény kötelezi a tőzsdén jegyzett valamennyi céget arra, hogy közzétegyék az átlagbérekre és a vállalatirányítók bérére vonatkozó adatokat, valamint azt is, hogy ezek miként viszonyulnak egymáshoz.

A banknál az átlagbér 87 ezer 115 dollár (1 dollár csaknem 253 forint) volt tavaly. A bank vezetőjének a bére eközben 23 millió dollárt tett ki - közölte a The Wall Street Journal. Brian Moynihan bére egy évvel korábban alacsonyabb, 20 millió dollár volt.

Brian Moynihan tavalyi béréhez még bizonyos egyszeri tételeket is hozzászámítottak, így alakult ki az ő és a dolgozók átlagbére közötti 250-szeres különbség.

John Flannery, a General Electric vezérigazgatója tavaly 2 millió dollár bér mellett 9 millió dollár, úgynevezett kompenzációs csomagot is kapott. A cégvezető augusztustól irányítja a nagyvállalatot.

A GE-nél az átlagbér 57 ezer 211 dollár volt tavaly.

A múlt héten ismertették, hogy Darius Adamczyk, a Honeywell International ipari konglomerátum vezérigazgatójának a tavalyi bére 17 millió dollár volt, ami 333-szorosa a vállalati átlagbérnek, ami 50 ezer 296 dollárt tett ki.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását