2024. március 29. - Auguszta

A kormánypárt menekül a kérdések elől

Az LMP jogi útra tereli az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának működésképtelenségét - közölte Szél Bernadett (LMP) a testület ismét határozatképtelen csütörtöki ülésén.
2018. március 29. csütörtök 13:18 - HírExtra
 

A Fidesz-KDNP előre jelezte, hogy nem vesz részt a tanácskozáson, mert az kampányakciónak tartja.
Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke az ülés elején elmondta: többek között az FBI nyomozásáról, a Magyarországra vezethető pénzmosási szálakról, Kósa Lajos miniszter "1300 milliárdjáról", Szabó Zsolt államtitkár "parkoltatott 1,2 milliárdjáról", a kiutasított orosz diplomatáról, a Quaestor-ügyről, a jegybankkal kapcsolatos "kartellügyről" és a "kötvénybűnözőkről" is tájékoztatást várt volna a kormány és a szolgálatok képviselőitől.

Ellenzéki politikusok kísérletet tettek arra, hogy a kormány és az illetékes szervek megjelent képviselőinek feltegyék kérdéseiket, Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára azonban közölte, csak a napirend elfogadása után válaszolnak. A testület azonban nem volt határozatképes.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását