2024. április 20. - Tivadar

Nőtt egy kissé

Januárban az export euróban számolt értéke 10,2, az importé 9,1 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi aktívum 135 millió euróval 698 millió euróra emelkedett - jelentette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. március 29. csütörtök 10:39 - HírExtra
 

A március 9-én kiadott első becslésben 0,1 százalékponttal alacsonyabb, 10,1 százalékos export- és 0,2 százalékponttal kisebb, 9,3 százalékos importnövekedést jelentett a KSH, így az aktívum is 22 millió euróval nagyobb lett.

Az export értéke euróban több mint egymilliárd euróval nőtt az előző hónaphoz, tavaly decemberhez képest és 785 millió euróval haladta meg az egy évvel korábbit. Az import 824 millió euróval nőtt havi és 650 millió euróval éves összevetésben.

A külkereskedelmi aktívum januári értéke szeptember óta januárban volt a legnagyobb és félév csökkenés után másodszor haladta meg az egy évvel korábbit.

A gépek, szállítóeszközök kivitele a tavalyi 4,8 százalék után 10,0 százalékkal nőtt, a feldolgozott termékeké 10,4 százalékkal az élelmiszereké 13,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Importban a tavalyi egész éves 11,0 százalék után 17,4 százalékosra ugrott a feldolgozott termékek behozatalának növekedési üteme és 6,4 százalékos növekedést mutattak a gépek, szállítóeszközök, míg az élelmiszerimport 15,7 százalékkal haladta meg a tavaly januárit. Az energiaimport euróban 18,8 százalékkal, változatlan áron számolva 14,8 százalékkal csökkent. A kőolaj és kőolajtermékek és a villamos energia behozatala ötödével, a gáz importja pedig kismértékben csökkent.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását