2024. március 28. - Gedeon, Johanna

"Kiderülhet végre, mire kaptak félmilliárdot a fideszes kamucivilek"

A Jobbik Magyarországért Mozgalom nagy örömmel fogadja a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntését, amelyben a testület kimondta: a Magyar Villamos Műveknek (MVM) ki kell adnia a Civil Összefogás Fórum (CÖF) 508 millió forintos támogatását érintő minden dokumentumot - írja közleményében a Jobbik.
2018. április 19. csütörtök 06:27 - HírExtra
 

A Jobbik nevében magam is hosszú ideje küzdök annak nyilvánosságra kerüléséért, hogy az óriási összeget milyen célból és milyen döntés alapján kapta meg a Fidesz-közeli kamucivil alapítvány.

Korábban több közérdekű adatigénylést is benyújtottam, de hiába tette többször is világossá Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is, hogy az MVM által adott támogatás esetében közpénzről van szó, a dokumentumoknak tehát nyilvánosnak kell lenniük, a válaszadást megtagadták. Ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökéhez, Péterfalvi Attilához fordultam, aki válaszában kötelezte az MVM-et az adatok kiadására. A cég azonban a döntés végrehajtására sem volt hajlandó, ezért rendőrségi feljelentést is tettem.

Az MVM és a CÖF valamiért mindezek ellenére mégis roppant mód titkolta, hogy pontosan mire is kellett ez a több mint félmilliárd forint. A Jobbik régi gyanúja szerint arra, hogy a Vona Gábort Gyurcsány Ferenccel összemosó plakátkampányt a kamucivilek finanszírozni tudják. Várjuk, hogy a jogerős bírósági döntés után az MVM nyilvánosságra hozza végre a valós, korabeli dokumentumokat, és így tisztán láthassunk az ügyben.
 
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását