2024. március 29. - Auguszta
Az újonnan létrejövő vállalkozások várható élettartama romlik, illetve a milliárdosok klubját is egyre kisebb eséllyel érik el.
2018. július 12. csütörtök 07:09 - HírExtra
 

Havonta 2-3 ezer új cég jön létre Magyarországon, ugyanakkor a statisztikák szerint jelentős részük igen rövidéletűnek bizonyul. „Az új alapítású cégek háromnegyede éli csak meg az 5 éves kort, 10 év fölé pedig csak a cégek fele jut” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Elég nagy a szórása a túlélési rátáknak az alapítás évének függvényében, mindenesetre az adatokból egyértelműen látszik, hogy a most létrejövő cégek rövidebb élettartamban bízhatnak, mint például a 2000-es évek elején létrejövő társaik alakulásukkor.
Cégek túlélési rátája alapítás évének függvényében



Az ötéves kort legmagasabb arányban az 1999 és 2004 között létrejövő cégek mutatták 85 százalék körüli túlélési aránnyal, míg a 2010 után alapított cégeknél már csak 74 százalék körül van ez az arány. A 10 éves kort vizsgálva pedig még rosszabb a helyzet, az ezredforduló körüli 64 százalékos túlélési ráta 2007-re 50 százalékra ment le, és a tendencia folyamatos romlást mutat.
A túlélőképességet nemcsak a politikai és a gazdasági környezet, hanem a vállalkozók felkészültsége is nagyban befolyásolja. Ugyanakkor azt sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a most létrejövő vállalkozások menedzserei kevésbé lennének felkészültek. Az adatok alapján a frissen létrejövő vállalkozások jelentős része korábbi cégekhez köthető, így a cégek rövid élettartamát nem lehet csak tapasztalatlansággal magyarázni.

„A helyzet valójában épp ellentétes, a tapasztaltabb, dörzsöltebb vállalkozók már bátrabban alapítanak, adnak-vesznek, alakítanak és/vagy zárnak be vállalkozásokat, ha az üzleti érdekeik ezt kívánják” – mondja az Opten szakértője. A cégfluktuáció egy része tervezett, és ennek növekedése csökkenti a cégek várható élettartamát. A helyzet ugyanakkor egészségesnek nem nevezhető, az újonnan alapított cégek és a nagy volumenű cégtörlések egyfajta bizonytalansági faktort visznek a cégstruktúrába.

Az újonnan létrejövő vállalkozások számára a terep azonban egyre nehezebb. A rendszerváltást követő 1-2 évtizeddel ellentétben egyre több a rutinos versenyző a piacon. Az évi 1 milliárdos árbevételt többségében a nagy múltú vállalkozások érik csak el, és az újonnan létrejövő vállalkozások egyre kisebb arányban tudnak belépni a milliárdosok klubjába.
1 milliárd Ft-os árbevételt elérő cégek az alapítás évének függvényében



A rövid élettartamnak köszönhetően a hazai vállalkozások jelentős része jelenleg is fiatalkorú. A teljes cégbázis tekintetében a vállalkozások 48 százaléka 10 évnél fiatalabb. Ebben a tekintetben ugyanakkor javul valamelyest a helyzet, az összesített cégalapítási szám csökken, így a fiatal cégek cégstruktúrán belüli aránya csökken. 2017 nyarán még 51 százalékos volt a 10 évnél fiatalabb cégek aránya, az egy év alatti 3 százalékpontos javulás igen pozitívnak tekinthető.


Forrás: OPTEN
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását