2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Hat saját és két vendégjáték Szegeden

Két vendégjáték mellett hat saját produkciót tűz műsorára 2019-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok - közölte a fesztivál igazgatója hétfőn a Tisza-parti városban.
2018. augusztus 7. kedd 15:04 - HírExtra
 
Herczeg Tamás a következő évad műsorát bemutató sajtótájékoztatón elmondta, bár idén még két bemutató - az Apácashow premierje és az Ajándékkoncert - hátra van, két hete már minden jegy elfogyott. Ezért döntöttek úgy, hogy meghirdetik a 2019-es évad műsorát, és elkezdik a jegyértékesítést.

Az igazgató felidézte, hogy 2013-ban kezdődött el a fesztivál játszóhelyeinek megújítása, a Dóm téri színpad fejlesztése lényegében befejeződött, a következő években még a több mint 25 éves lelátórendszert kívánják lecserélni.

Jövő nyáron a rekonstrukciót követően, két év után a fesztivál újra birtokba veheti az Újszegedi Szabadtéri Színpadot. Ezzel párhuzamosan a köztudatban egy helyszínes fesztivál képét meg kívánják változtatni, elérve azt, hogy az 1200 férőhelyes újszegedi színpad a Dóm tér művészi lehetőségeivel egyenértékű játszóhellyé váljon - tette hozzá Herczeg Tamás.

Harangozó Gyula művészeti igazgató elmondta, jövőre a fesztivál a Dóm téren a szokásosnál egy héttel korábban, június 21-én kezdődik el a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Hullámzó világ című produkciójával. A táncjáték a 140 éve történt szegedi árvizet és Rózsa Sándor korát mutatja be.

Június 28-tól négy estén a We Will Rock You című Queen-musicalt láthatja a közönség Kentaur díszletei között. Július 12-én és 13-án a Szerelmes Shakespeare című film színpadi változatát tűzik műsorra Szirtes Tamás rendezésében.

Verdi Aidáját először 80 éve, 1939-ben mutatták be a Dóm téren Nádasdy Kálmán rendezésében, a zenekart Ferencsik János dirigálta. A népszerű operát július 26-án és 27-én játsszák. Magyarországi bemutató lesz augusztus 9-én az ötszörös Tony-díjas Titanic musical premierje.

Az Újszegedi Szabadtéri Színpad Moliere Don Juanjával nyit július 19-én, majd Brecht Koldusoperáját augusztus 2-án mutatják be. Augusztus 16-tól az Erkel Színházban 15 éve nagy sikerrel játszott családi mesebalett, a Hófehérke és a hét törpe várja a közönséget - tette hozzá az igazgató.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását