2024. március 29. - Auguszta

Kosárlabda ünnep a Hősök terén

Szombaton kerül sor a Magyar Kosárlabdázás Napjára a Hősök Terén, ahol több mint húsz pályán zajlik majd a játék.
2018. szeptember 18. kedd 14:21 - HírExtra
 

A 2012 óta megrendezett esemény keddi sajtótájékoztatóján Szalay Ferenc, a magyar szövetség (MKOSZ) elnöke leszögezte, a streetball és az MKOSZ között szoros az együttműködés, amely a szombaton 9 órakor több mint 20 pályán megkezdődő Magyar Kosárlabdázás Napján is megmutatkozik.

"A rendezvény már akkora, hogy kevesebb pályát tudunk felállítani, mint amennyire szükség lenne" - mutatott rá Szalay Ferenc. - "Igyekszünk a sportág teljes vertikumát, a szabadidősportot, tömegsportot, a fogyatékkal élők sportját és a versenysportot is lefedni."

Kiemelte, a férfi felnőtt válogatott hétfői világbajnoki mérkőzése, amelyen mindössze hat ponttal kapott ki a jóval erősebb olasz együttestől, a legmagasabb szintet reprezentálja. Mint mondta, az, hogy a csapat esélyesként szerepelhet a sorozatban, megmutatja: jó az út, amelyen elindultak. Kitért rá, a női válogatottnak komoly esélye van kijutni a kontinensviadalra, s a női utánpótlás-eredmények is bíztatók.

"Jó úton van és halad előre itthon a kosárlabda, amely a világon a labdarúgás után a második legnépszerűbb a sportág. Az eredmények igazolják, hogy Magyarországon is űzhető nagyon magas szinten" - fogalmazott.

Kifejtette, a minőség elve mentén bevezetik a mindenkire kötelező technikai, taktikai és fizikai kritériumrendszert, amely az akadémiákra és az utánpótlás-nevelés minden résztvevőjére vonatkozni fog, hogy még nagyobb lendületet kapjon a képzés.

Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke rámutatott, az élsportszövetségek közül a kosárlabdával a legszorosabb és gyümölcsözőbb a kapcsolatuk.

"Fontos számunkra, hogy az épekkel egy helyszínen, egy időben jelenjünk meg" - utalt a kerekesszékes csapatok tornájára, amelyet az integráció és tolerancia jegyében rendeznek meg. Kitért rá, az épekkel mérkőzik meg a speciális csapat, majd a 17 órakor kezdődő gálán az abu-dzabi Világjátékokra utazó speciális olimpia 87 fős küldöttségét köszöntik. Kiemelte, mind a 14 sportág sportolóit egy-egy olimpiai, világbajnok vagy Európa-bajnok, olimpikon fogja felvezetni, s ott lesz a felnőtt férfi válogatott szövetségi kapitánya, Ivkovics Sztojan is.

Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára elmondta, a sokszínű rendezvényen a sportág számos szegmense megmutatkozik, képviselve az MKOSZ azon meggyőződését, hogy minden, ami kosárlabda, a szövetséghez tartozik, és felelősséget vállal érte.

Kucsera József, a szervezőbizottság társelnöke kiemelte, a streetball fesztivál megrendezésének 26 éve alatt sok erkölcsi támogatást kaptak az MKOSZ-től, amely hat éve anyagilag és szakmailag is támogatja a kosárlabdázás napját.

Kifejtette, a 26. OTP Junior adidas Streetball Challenge sorozatban - amelynek fináléjára is sor kerül szombaton - több mint 700 csapat szerepelt, a dobóversenyeken több mint ötezren vettek részt.

"Nem a győzelem a fontos, hanem hogy a játékot megismerjék a fiatalok. A hosszú távú cél pedig az, hogy a három a három elleni játék előbb utóbb sikersportága legyen az országnak" - fogalmazott.

Az akrobatikus kosárlabda iránt érdeklődők 13 és 16 óra között a szakág világelitjébe tartozó játékosokat láthatnak a szlovén, amerikai és magyar csapatokat felvonultató Nemzetközi Akrobatikus Kosárlabda Kupán.
A programokra a belépés ingyenes.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását