2018. október 23. - Köztársaság kikiált., Gyöngyi

Mekkora a baj az ökölvivásban?

A Nemzeti Sport információra alapozva megjelent hírek, miszerint a csőd szélére került a Magyar Ökölvívó Szakszövetség, igencsak felborzolta a kedélyeket.
2018. október 10. szerda 19:17 - HírExtra
 
A Nemzeti Sport információ szerint a most augusztusban, Budapesten rendezett Ifjúsági Ökölvívó Világbajnokság kiadásai messzemenően meghaladták az előre kalkulált összeget és ez ürítette ki a Szövetség kasszáit. Az ökölvívás, mint számos más sportág nagyon régóta küzd/küzdött anyagi problémákkal, és az utóbbi években csökkenő eredményességgel. Ennek változása érdekében az ökölvívást az elmúlt években a „kiemelt sportágak” közé emelték és az állam által biztosított anyagi támogatást is ez alapján kapja. A tavalyi évben a MÖSZ beszámolója szerint 566,5 millió forint állami támogatást kapott a sportágat képviselő szövetség és még ehhez jönnek a szponzori pénzek is.

Itt vetődik fel a kérdés, hogy vajon kevés a pénz, amit az állam az ökölvívásra fordít vagy inkább az ezzel való gazdálkodással van a probléma??? Mert úgy tűnik probléma van, pénz nincs, de vizsgálat minden bizonnyal lesz a kialakult helyzet miatt. A helyzet kapcsán egyelőre nem nyilatkozik a Szövetség 2017-ben megválasztott elnöke, korábbi kiváló ökölvívó Erdei Zsolt és az elnökség többi tagja sem. Így azt sem lehet tudni, hogy ugrott akkorára az Ifjúsági VB rendezési költsége az előre tervezetthez képest, hogy a sportágat képviselő Szövetséget hirtelen a szakadék szélére lökje? Vagy, ha már korábban látni lehetett, hogy nem lesz rá elég pénz, akkor miért vágtak bele mégis? Miért nem osztották be rendesen az erre szánt összeget, hogy az év hátralévő részében sem legyen gond? Az igaz, hogy az AIBA megdicsérte a MÖSZ-t a nagyszerű szervezésért, kapott a Szövetség néhány nemzetközi „hátbaveregetést”, de milyen áron? Viszont, ha mégsem az Ifi Vb vitte el a pénzt, akkor mi?

A kialakult helyzetről a BOX TV megkérdezte a Szövetség korábbi elnökét (leváltása óta pedig tiszteletbeli elnök) Csötönyi Sándort, illetve a korábbi kiváló amatőr- és profi ökölvívó Kovács „Kokó” Istvánt (aki nem mellesleg az utolsó olimpiai aranyérmet szerezte a magyar ökölvívásnak 1996-ban!), de egyelőre nem szerettek volna nyilatkozni. Azt mondták, hogy még nincs pontos információjuk a helyzetről és megvárják a vizsgálóbizottság beszámolóját az ügyről. Rácz Félix (a Felix Promotion tulajdonosa) korábban már több alkalommal kifejezte nemtetszését a MÖSZ működését illetően. Most mindössze egy mondatban reagált az abszurd helyzetre, de bővebben ő sem nyilatkozott további információk hiányában: “Remélem, hogy a mostani helyzet sokakat rávilágít majd arra, hogy a MÖSZ nem forrás, hanem inkább szakmai-tudáshiányban szenved!”

A legfontosabb kérdés, hogy mi lesz ezek után, mert az üres kassza miatt veszélybe kerültek az elkövetkező hónapok hazai versenyei, edzőtáborai és a nemzetközi tornákon való szereplés is, valamint a szövetségben dolgozók sem kapták meg a fizetésüket. A Szövetség legfontosabb feladata az utánpótlás-nevelés és a tehetséges fiatalok támogatása, hogy százszázalékosan a sportra tudjanak koncentrálni és ezáltal hozni az eredményeket, amik ugyan voltak az elmúlt években, de sajnos csökkenő tendenciát mutatnak.
Forrás: boxtv.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását