2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Wilder - Fury csata lesz

Már csak pár nap és sor kerül az év egyik legjobban várt nehézsúlyú csatájára a WBC világbajnok Deontay Wilder (40-0; 39 KO) és a korábbi IBO/IBF/WBO/WBA Super világbajnok Tyson Fury (27-0; 19 KO) között. A tét nem kisebb, mint a WBC világbajnoki öve, valamint egy esély arra, hogy a közeljövőben sor kerüljön egy címegyesítő mérkőzésre Anthony Joshua-val (amennyiben egyszer sikerül végre megállapodni).
2018. november 29. csütörtök 08:56 - HírExtra
 

A mérkőzés esélyesének többségében inkább Wilder-t tartják egyrészt óriási ütőereje, valamint Fury inaktivitása miatt. Fury több, mint két éves kihagyás után tért vissza és azóta nem voltak igazán komoly ellenfelei, bár azt is meg kell hagyni, hogy nagyon sokat dolgozott az elmúlt időszakban, amit jól mutat óriási fogyása. Elszántnak természetesen elszánt mindkét bunyós, hisz egy világbajnoki címről van szó és önbizalomból sincs hiány egyiknél sem.

A meccs kapcsán több korábbi kiváló nehézsúlyú bunyós is megszólalt, szinte egyöntetűen Wilder ütőerejét és Fury jó lábmunkáját, kiszámíthatatlan stílusát emelték ki pozitívumként. Mike Tyson szoros meccsre számít, de Fury mentális erejében bízva inkább neki adná a győzelmet. Evander Holyfield és Lennox Lewis is arra számít, hogyha végig megy a meccs, akkor Fury nyer, de ha idő előtt zárul, akkor Wilder az esélyes.

A BOX TV Bogdán „Golyó” Zsolt korábbi nehézsúlyú ökölvívó véleményére is kíváncsi volt, amit az alábbi videóban láthattok:

A gála fő attrakciója természetesen a Wilder – Fury főmeccs lesz, de azért érdemes pár szót ejteni az ültető meccsekről is. A három szervezetnél (IBO/IBF/WBA Super) is világbajnoki címet szerző Jarrett Hurd (22-0; 15 KO) egy angol bunyós, Jason Welborn (24-6; 7 KO) ellenében igyekszik megvédeni nagyváltósúlyú világbajnoki öveit. Rajtuk kívül Deontay Wilder előző ellenfele Luis Ortiz (29-1; 25 KO) is szerepet kapott, az ő ellenfele Travis Kauffmann (32-2; 23 KO) lesz.

Egy kis érdekesség, hogy Deontay Wilder öccse Marsellos Wilder (2-0; 2 KO) is ringbe lép szombaton. A kis öcsi jelenleg cirkálósúlyban vitézkedik és eddig sikerrel másolja bátyja mérlegét, 2 meccs – 2 KO-s győzelem. Mostani ellenfele David Damore (1-5-3; 0 KO) lesz.

A magyar rajongók számára leginkább örvendetes hír, hogy egy magyar ökölvívó is szerepet kap Los Angelesben. A jelenleg Győrben edző Máté Ádám (28-12; 21 KO) kapott lehetőséget, hogy egy ilyen rangos gálán szorítóba léphessen. Ellenfele pedig a korábban több súlycsoportban is világbajnoki és interim címet szerző Robert Guerrero (33-6-1; 18 KO) lesz. Guerrero korábban olyan nagy nevekkel is bunyózott, mint Floyd Mayweather Jr., Keith Thurman vagy Danny Garcia. Tavaly július óta nem lépett szorítóba a korábbi sztár, de most mégis a visszatérés mellett döntött és épp egy magyar bunyós ellen. Ádámnak óriási lehetőség, hogy egy ilyen neves ellenféllel küzdhet egy ekkora gálán.
Forrás: boxtv.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását