2024. március 29. - Auguszta

Így intézte az ügyeit Trump

A vádemelést elkerülő, peren kívüli megállapodásra jutott az ügyészség és a National Enquirer című bulvárlap kiadója a 2016-os amerikai elnökválasztás idején történt kifizetés ügyében - jelentette be az illetékes New York-i ügyész hivatala szerdán.
2018. december 13. csütörtök 11:41 - HírExtra
 

Az amerikai tömeglap 2016-ban megvásárolta egy nő Donald Trumppal folytatott viszonyának történetét, de csak azért, hogy süllyesztőbe tegye.

Karen McDougal, egykori Playboy-modell írta meg állítólag több hónapig tartó, évekkel korábbi viszonyát az akkor még üzletember Donald Trumppal, és a sztorit 150 ezer dollárért eladta a National Enquirert is megjelentető American Media Inc (AMI) kiadónak. A kiadó azonban csak azért vásárolta meg a közlési jogokat, hogy a történet aztán sehol ne kerüljön nyilvánosságra, mert ez kellemetlen lehetett volna az akkor már republikánus elnökjelölt Donald Trumpnak.

A kiadó igazgatója, David Pecker - aki hosszú idő óta Donald Trump jó barátja - találkozott Michael Cohennal, Trump akkori személyes ügyvédjével, aki az ügyletet lebonyolította.

Az ügyészi hivatal közleménye szerint az AMI "elismerte, hogy 150 ezer dollárt fizetett ki egy elnökjelölt kampánya iránti aggodalmától vezérelve, annak érdekében, hogy a szóban forgó nő ne hozzon nyilvánosságra hátrányt okozó információkat a jelöltről a 2016-os elnökválasztás előtt".

Az ügyészség és a kiadó közötti megállapodás még szeptemberben létrejött, de csak szerdán hozták nyilvánosságra, azon a napon, amikor Michael Cohent, Donald Trump volt személyes ügyvédjét három év börtönre ítélték. Cohen elismerte a McDougalnek történt kifizetést, amelyre - mint mondta - "az elnökválasztás befolyásolása" végett került sor.

Az egyezséget sem az ügyészség, sem a kiadó vezetője nem kommentálta, a részletekről egyelőre csak annyi tudható, hogy a kiadó együttműködést ígért az ügyészekkel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását