2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Végre naperőmű Magyarországon is!

A PV-Invest még az idén üzembe állítja első magyarországi naperőmű-rendszerét a Csongrád megyei Zsombón. A cég jövőre megduplázza az épülő erőművi kapacitásokat, ezért Gádoros, Árpádhalom és Molvány mellett Szolnokon, Kolontáron, Balástyán, Lesenceistvándon és Tápén is telepít naperőműveket - mondta Erik Aal, a PV-Invest Magyarország Kft. ügyvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
2018. december 14. péntek 10:32 - HírExtra
 

Megjegyezte egyúttal, hogy a naperőművek piaca jelentős, akár évtizedekig is eltartó fellendülés előtt áll, szakértői becslések szerint az ágazatba 2050-ig 20 ezer milliárd euró befektetés érkezhet.

Günter Grabner, az osztrák anyacég, a PV-Invest GmbH ügyvezetője arról tájékoztatott, hogy a 2009-es alapítása óta a társaság Ausztria mellett Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Oroszországban, Szlovéniában és Iránban is indított naperőművi projekteket, idén pedig a magyarországi fejlesztéseket helyezte előtérbe. Utóbbiakata a PV Invest elsősorban magyar banki háttérrel biztosítja, és itteni befektetőknek, ezen belül lakossági ügyfeleknek is kínál naperőmű-kötvényeket - közölte.

Erik Aal ismertette a cég lefrisssebb felmérését: ezek szerint majdnem minden megkérdezett fontosnak tartja Magyarországon a megújuló energiaforrásokat, amelyek a hagyományos rendszereket a válaszolók 73 százaléka szerint válthatják fel. A reprezentatív, 500 válasz alapján készült felmérésben 83 százalék tartotta nagyon fontosnak a nap- és szélenergiát előállító projekteket, de további 12 százalék is fontosnak nevezte valamilyen mértékben. 84 százalék ugyanakkor úgy látta, hogy Magyarország túl keveset fordít napenergia-forrásokra.

A PV-Invest magyarországi vállalatának vezetője közölte, hogy ausztriai központú cégként meg akarták ismerni az osztrák üzleti környezet és befektetések magyarországi fogadtatását is. Üdvözölte, hogy előbbit a magyarok majdnem 70 százaléka megbízhatóbbnak tartja a belföldinél, osztrák befektetéseket pedig 53 százalékuk látna szívesen a kutatás szerint.

A naperőművek létesítésével, üzemeltetésével és pv-befektetésekkel (photovoltaics) foglalkozó PV-Invest árbevétele a konszolidált pénzügyi kimutatás szerint a június 30-án zárult üzleti évben meghaladta a 8 millió eurót, majdnem kétszeresen múlta felül az előző üzleti év 4,33 millió eurós árbevételét. Üzemi eredménye 1,225 millió euróról 1,464 millió euróra, mérlegfőösszege 61,6 millió euróról több mint 70 millió euróra nőtt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását