2019. július 16. - Valter

Nyugalom, nem kell háború

Önmérsékletre szólított fel a két tartályhajó ellen az Ománi-öbölben elkövetett támadás ügyében hétfőn több európai uniós ország külügyminisztere.
2019. június 17. hétfő 14:12 - HírExtra
 

A tárcavezetők luxembourgi tanácsülését megelőző nyilatkozatokban több résztvevő is beszélt a támadásokról, amelyekért az Egyesült Államok szerint Irán a felelős. Ezen az állásponton van többek között az Egyesült Királyság és Szaúd-Arábia is, míg Teherán tagadja, hogy szerepe lenne a történtekben.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője például elmondta, nyugodtan és bölcsen kell eljárni az ügyben, a világ, s különösképp a közel-keleti térség ugyanis nem engedhet meg magának egy újabb válságot.

"Úgy gondoljuk, hogy nagyon, nagyon óvatosan kell kezelni a kérdést. Még az információgyűjtés zajlik" - közölte Heiko Maas német külügyminiszter, hozzátéve, hogy az incidens "természetesen bonyolultabbá teszi" az iráni nukleáris szerződés fenntartását.

Hasonlóan vélekedett finn kollégája, Pekka Haavisto is, kiemelve, hogy ugyan az incidens rendkívül aggasztó, egyértelmű bizonyítékokra van szükség a fellépéshez.

Jean Asselborn, a luxemburgi diplomácia vezetője óva intett az olyan "meggondolatlan lépésektől", amelyek például az iraki háború kirobbanásához vezettek 2003-ban. "Meggyőződésem, hogy nem szabad hibásan azt hinni, hogy fegyverekkel megoldható egy probléma a Közel-Keleten" - fogalmazott.

Több résztvevő, köztük Stef Blok holland és Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter pedig azt hangoztatta, hogy az atomalkut külön kell kezelni ettől az ügytől.

A két tartályhajó eddig ismeretlen körülmények között múlt csütörtökön sérült meg az Ománi-öbölben, a Hormuzi-szoros közelében, nem messze az iráni partoktól. Az eddigi beszámolók szerint több robbanás történt a fedélzeten, és mindkét hajón tűz ütött ki. António Guterres ENSZ-főtitkár a múlt héten független kivizsgálást sürgetett az ügyben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását