2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szép győzelem a spanyolok ellen

Büszke a magyar férfi vízilabda-válogatottra Varga Dénes csapatkapitány azt követően, hogy az együttes simán, 13-11-re legyőzte az Európa-bajnoki ezüstérmes spanyol együttest.
2019. július 17. szerda 09:47 - HírExtra
 

"Nagy kérdőjel volt, hogy mennyire tudunk majd összeállni, de azt gondolom, hogy talán még egy lökést is adott a csapatnak az, hogy csak kintről tudtam segíteni. Nagyon büszke vagyok a fiúkra, mert azt mondhatom, simán megvertük a spanyolokat" - nyilatkozta az olimpiai- és világbajnok klasszis, akinek a lövő kezén az egyik ujja törött el az Új-Zéland elleni nyitómérkőzésen.

"Tetszett, hogy nagyon fegyelmezettek voltunk, betartottuk azt az alapvető taktikát, hogy a három legveszélyesebb játékosukat nem igazán hagytuk kapura lőni, levettük őket a pályáról, ez pedig alapvetően meghatározta a mi támadásainkat is" - tette hozzá a Ferencvárossal a mostani szezonban mindent megnyerő Varga, aki a sérülésével kapcsolatban nem árult el részleteket: "egyre jobban vagyok, ezt a témát pedig ezennel le is zárnám, a csapat menetel és jó úton van".

Varga vezérszerepét a vízben klubtársa, Vámos Márton vette át: "ez abszolút tudatos volt, így hogy Dénes csak a partról tud instrukciókat adni, valakinek át kell venni a szerepét, s azt gondolom, én vagyok az egyik olyan tapasztalt játékos, aki ezt meg tudja tenni, s hallgatnak is rám a többiek".

A Bajnokok Ligája-győztes FTC balkezes világbajnoka hozzátette, a védekezésünkkel teljesen leamortizáltuk a spanyol csapatot, és ő is kiemelte, hogy a rivális legfontosabb játékosait sikerült kivenni a meccsből.

A már csoportelső, így közvetlenül negyeddöntős magyarok a csoport zárófordulójában a dél-afrikaiakkal találkoznak közép-európai idő szerint pénteken 1.30 órától.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását