2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Több az autó a vén kontinensen

Szerényen emelkedett a forgalomba állított új személygépkocsik száma júniusban Európában, a Fiat Chrysler (FCA) és a Toyota erősen növelte eladásait, miközben a régió öt legnagyobb piaca vegyes képet festett.
2017. július 14. péntek 12:12 - HírExtra
 
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) pénteken nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 28 tagállamában és az Európai Szabadkereskedelmi Társuláshoz tartozó négy országban (Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svájc) 1 millió 540 ezer autót helyeztek forgalomba, 2,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az abszolút szám erősen megközelítette a 2007. júniusi, azaz a válság előtti szintet, és ezzel az utóbbi egy évtized legjobb teljesítményét nyújtotta az európai autópiac.

Az unióban 2,1 százalékkal, valamivel több mint 1,49 millióra növekedett az átadott új autók száma.
A 2004-ben, illetve az utána csatlakozó 12 uniós országban 12,0 százalékkal, csaknem 123 ezerre, a bővítés 2004-es első köre előtti Európai Unió 15 tagállamában pedig 1,3 százalékkal, 1 millió 368 ezerre emelkedett a forgalomba került új autók száma.

Hat keserves év után 2014-ben kezdtek el növekedni az autóeladások, azóta szinte minden hónapban emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma.

A legnagyobb piacok közül Németországban 3,5 százalékkal, Nagy-Britanniában pedig 4,8 százalékkal csökkent, míg Olaszországban 12,9 százalékkal, Spanyolországban 6,5 százalékkal, Franciaországban pedig 1,6 százalékkal emelkedett a forgalomba került új autók száma júniusban.
A nagyobb autógyártók közül a legnagyobb mértékben, 12,9 százalékkal a Toyota tudta növelni a tulajdonosának átadott új autók számát. Utána az FCA-csoport következik 7,9 százalékkal, majd a Daimler 4,2 százalékkal.

A károsanyag-kibocsátási botránnyal még mindig küzdő Volkswagen-csoport 2,7 százalékkal növelte kiszállított autóinak számát, az ütemet az fogta vissza, hogy a névadó márka csak 0,5 százalékos növekedést tudott elérni, az Audi pedig 1,4 százalékos visszaesést volt kénytelen elkönyvelni. A francia versenytársak közül a PSA Peugeot Citroen 3,9 százalékos, a Renault pedig 3,0 százalékos növekedést ért el, míg a - hamarosan a PSA tulajdonába kerülő - Opel-csoport 6,9 százalékkal esett vissza.

Az év első hat hónapjában 4,6 százalékkal, több mint 8,46 millióra emelkedett az utakra került új autók száma a 32 európai országban, ezen belül az EU-ban 4,7 százalékkal, több mint 8,21 millióra ugrott az új autók száma. Olaszországban 8,9, Spanyolországban 7,1, Németországban 3,1, Franciaországban pedig 3,0 százalékkal nőtt, míg Nagy-Britanniában 1,3 százalékkal csökkent az új autók száma.

Az ACEA statisztikája szerint Magyarországon júniusban 11,6 százalékkal, 10 820-ra, az első félévben pedig 19,2 százalékkal, 54 793-ra emelkedett az üzembe helyezett új autók száma.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását