2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Budapesten a V4-ek fejesei

Rendkívüli kormányfői találkozót tart csütörtökön Budapesten a négy visegrádi ország. Az informális megbeszélés célja összehangolni a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák álláspontot a közös jelöltekről a legfőbb európai uniós vezetői tisztségekbe - írta szerdai kiadásában a Lidové Noviny című cseh lap jól értesült forrásokra hivatkozva.
2019. június 12. szerda 13:14 - HírExtra
 

"A kormányfők megvitatják a közös jelölteket a kulcsfontosságú uniós posztokra. Elsősorban az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöki tisztségének betöltését kell megbeszélni" - idézi meg nem nevezett forrását a konzervatív napilap.

"A jövő heti brüsszeli csúcstalálkozóra a V4-ek már egyeztetett állásponttal akarnak érkezni" - szögezte le a forrás.

A Lidové Noviny szerint a rendkívüli informális találkozót Andrej Babis cseh kormányfő kezdeményezte a múlt hét végén. Babis, miután Pozsonyban részt vett a Globsec biztonsági konferencián, sms-ben kereste meg visegrádi partnereit, akik megegyeztek a csütörtöki budapesti tanácskozásban.

Az egyeztetésre azért van szükség, mert bár a V4-ek képviselői az Európai Parlamentben különböző frakciók tagjai, szükségesnek tartják, hogy a visegrádi csoport egységes legyen. "A V4 egységes lesz, történjék bármi is a csúcstalálkozón" - idézte forrását az újság.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását