Hallmozzuk az élvezeteket

Az idei Budapesti Nyári Fesztiválon csaknem 100 programmal, köztük opera- és musical-bemutatókkal várják az érdeklődőket a Margitszigeten és a Városmajori Szabadtéri Színpadon június 8. és augusztus 31. között - mondta el Bán Teodóra, a szervező Szabad Té

Beszámolt arról, hogy néhány produkciót csak egyszer mutatnak be, így összesen 62 különféle műsort tekinthetnek meg az érdeklődők. Bán Teodóra felhívta a figyelmet Frank Wildhorn A vörös Pimpernel című musicaljére, amelynek premierjét július 25-én tartják a szigeten. Az Orczy Emma regénye alapján készült zenés darab a francia forradalom idején játszódik. Az előkészületek javában folynak, a darab a Szolnoki Szigligeti Színházzal együttműködésben készül Molnár László rendezésében, a női főszerepet Koós Réka, a férfit Csengeri Attila alakítja.

Gounod Rómeó és Júlia című operájának augusztus 15-i bemutatója koprodukció az Egri Gárdonyi Géza Színházzal. Az előadást Csizmadia Tibor rendezi, Szabó Sipos Máté vezényel. A karmester megjegyezte, hogy Bizet és Gounod operáiban a prózai recitativónak fontos a szerepe, de ezt ritkán tartják tiszteletben, ők viszont visszatérnek az eredeti változathoz. Júliát Hajnóczy Júlia kelti életre, Rómeót Brickner Szabolcs alakítja, énekel még az előadásban Geiger Lajos, Létay Kiss Gabriella, Haja Zsolt és Gábor Géza.

Idén több zenedráma is hallható a Margitszigeten, a Debreceni Csokonai Színház Puccini Manon Lescaut című operájával vendégszerepel és előadják a Bánk bánt is. Failoni Donatella, a debreceni színház operatagozatának főtitkára az MTI kérdésére megjegyezte: még nem tudják, hogy ki énekli majd a címszerepet.

A városmajori színpadon június 8-án, a szezonnyitó gálán mutatják be Lukács Andrásnak, a bécsi balettegyüttes szólistájának Levél Marta Grahamnek című koreográfiáját. A családok a Szolnoki Szigligeti Színház előadásában Lionel Bart musicaljét, az Olivert nézhetik meg, a Kovátsműhely pedig Ruzante Csábító pillangó című reneszánsz komédiáját mutatja be.

A Karinthy Színház két komédiával lesz jelen: Marchel Achard Dominójával és a László Miklós Illatszertárából készült Vajda Anikó-verzióval, a szerelem@könyv.hu-val. Szentpéteri Csilla a 100 Tagú Cigányzenekarral ad estet a szigeten, itt koncertezik Horgas Eszter és Vukán György is, Pat Metheny és triója is a sziget vendége lesz július 4-én. A margitszigeti klastromromoknál hétvégi délelőttökön reneszánsz játékok, históriák színesítik a Budapesti Nyári fesztivált.

Forrás: MTI