Az UFÓ-k a pörköltszendvicset szeretik?
Pizza szeletet rágcsáló fiatalember, a kecsöp csörög a száján, hamburgert majszoló tinipár, emós hajuk a szájukba lóg, gíroszt nyelő bombanő, rúzsát a pitacsücskön keni el. Életképek egy ország mindennapjaiból. De melyikéből?
2009. január 22. csütörtök 07:20 - Pénzes Dávid
Érdekes látványra fókuszálhatná legszuperfejlettebb távcsövét az űrből Magyarországra tekintő földönkívüli – főként ha feladata a földi gasztronómiai sajátosságok megismerése lenne. Ha apró hazánk fővárosának utcáit, vagy munkahelyeinek, irodáinak életét vizslatná ebédidő környékén, bizonyosan nem tudná eldönteni vajon mi is az ország jellegzetes étke.
Minden bizonnyal nagy számban látna különféle feltéttel megrakott pizzákat, amelyről tájékozott ufónk pontosan tudja, hogy a kellemes Itália földjéről indultak hódító útjukra. Aztán találkozna szépen tömött gíroszokkal, amik a török világból jutottak görög földre, onnan pedig a Nagykörútra.
Kedves zöld megfigyelőnk nagy számban látna hamburgert is a szájban, ami a hasonló nevű német városból ered, majd Amerika fedezte fel újra és tette szendvicsbe, tehát szintén nem Kárpát-medencei jellegzetesség. De elvétve találhat hot-dogot, is, ami bár kihalófélben lévő szerkezet, szintén német nyelvterületről származik (Bécs és Frankfurt tett sokat kialakulása érdekében).
Hová tűntek a kolbászaink?De hol vannak a magyar gyorsételek? – fogalmazza meg a szótanilag kissé megmosolyogtató, ám világos kérdést szürke agytekervényeiben földönkívüli barátunk. A válasz egyszerű: sehol. Pedig volna mit keresni ezen a vonalunk nekünk is. Sőt, már-már fura, hogy a méltán híres magyar konyha, miért nem volt képes kitalálni a maga gyorsételeit.
Pedig voltak próbálkozások. Az átkosban még ott voltak az alumínium asztalos talponállók, ahol
sültkolbász, véres meg májas hurka kacsintgatott a megfáradt dolgozóra, mellé kovászos uborka és mustár járt. De voltak lacipecsenyések, és grillcsirkéző helyek is. Nyáron pedig kinyitottak a lángosos bódék és a palacsintázók. De hol vannak ezek már?
Sajnos ma már csak a kevésbé preferált helyeken bukkanhatunk hasonló ízekre. Mindent elöntött az amerikai, olasz, görög meg mindenféle nációtól származó gyomortömítés. Ez több szempontból is gond. Egyrészt, ha valamelyik amerikai gyorsétteremben ürítjük ki pénztárcánkat, azok a forintok nem a mi gazdaságunkat fogják szolgálni: a haszon megy a multik duzzadó számláira.
Másrészt az ételek, amiket elfogyasztunk messze nem a legegészségesebb anyagokból készülnek – nézzük csak meg a Kóla, puska, sült krumpli című filmet. Harmadrészt pedig bosszantó, hogy ha az ember hazai ízekre vágyik, és nincs pénze/ideje beülni egy feszítős étterembe, akkor kénytelen a meki magyaros menüjével vigasztalódni.
Csak fantázia kérdéseTény, hogy ma nem trendi véres hurkát majszolni a villamoson, sőt nem is igazán lehet. De azért némi fantáziával ki lehetne találni egy magyar gyorséttermet. A lényeg csupán annyi, kézbe vehető ételeket kell piacra dobni. A lángos, a
töki pompos (lángostészta tejföllel, hagymával, szalonnával), a buci zsömlébe nyomot csalamádés hamburger, az ízlésesen kézbe vehető grillcsirke és még lehetne sorolni.
Persze gulyáslevest, halászlét, vagy pörköltet nehéz lenne gyorséttermi körülmények közé szorítani. Ám a magyar ember sok mindent feltalált már, talán ez sem okozna gondot. A határt csak a képzelet szabhat.
Mert el kell fogadjuk: gyors világban élünk, mindenki minél gyorsabban szeretne túllenni az evésen. Az öltönyös rabszolgák százezrei (értsd a dolgozók) nem érnek rá éttermezni, kapkodva fillérekből akarnak étkezni. Tegyük hát, de hazai ízekkel. És akkor kicsi zöld emberkénk is megnyugodhatna, sőt talán hozzánk járna pörköltszendvicsezni.