PM: a Költségvetési Tanács javaslatai a gödörbe vezetnek

A Pénzügyminisztérium szerint az európai uniós támogatások felhasználását veszélyezteti, és súlyos nemzetgazdasági károkat okozhat az úgynevezett felülről nyitott költségvetési kiadások, Költségvetési Tanács által javasolt szűkítése.

A pénzügyi tárca az MTI-hez kedden eljutatott közleményében a tanács kritikáira válaszol, a Költségvetési Tanács ugyanis korábban úgy fogalmazott, hogy a büdzsé több pontja csak részben felel meg az államháztartási, valamint a költségvetési törvénynek. A minisztérium szerint a Költségvetési Tanács fenntartásai nem érintik a költségvetés tartalmi jellemzőit, azok csupán formai észrevételek.

A PM a tanács kifogására válaszolva leszögezi: a tárca lényegesen szűkítette a felülről nyitott előirányzatok körét, ugyanakkor a költségvetés nem korlátozhat jogszabályi rendelkezések szerint teljesítendő olyan kifizetéseket, mint az uniós fejlesztési források társfinanszírozása, valamint a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése és a beruházás-ösztönzési célelőirányzat. Ezeknek az előirányzatoknak a bezárása folyamatban lévő beruházások időszakos leállását, kivitelezők számláinak késedelmes kiegyenlítését, vagyis törvénytelen költségvetési gazdálkodást eredményeznének - fejti ki a PM.

A jövő évi költségvetés előkészítése és parlamenti elfogadtatása a Költségvetési Tanács megállapításainak, észrevételeinek figyelembe vételével, javaslatai többségének elfogadásával történt - hangsúlyozza a PM.

Hozzáteszi: a tanács több esetben is hibás jogértelmezésre alapozza véleményét, és erről szóló közleményeit mindenféle konzultáció nélkül fogalmazza meg, így alkalom sem nyílik a helytelen jogértelmezések megelőzésére.
Forrás: MTI