Összehangoltabb pénzügyi szankcók kellenek az EU-ban

Biztosítani kellene, hogy az európai uniós pénzügyi szabályokat áthágó tagországok ellen foganatosított büntetőintézkedések a jelenleginél automatikusabban érvényesüljenek - vélték uniós illetékesek a témáról Brüsszelben folytatott pénzügyminiszteri eszmecserén.

Az uniós elnök, Herman Van Rompuy irányítása mellett az EU-tagországok pénzügyi tárcavezetőiből álló munkacsoport találkozójának napirendjén ismét azok az erőfeszítések szerepeltek, amelyek célja, hogy elejét vegyék a jövőbeni gazdasági válságoknak, illetve könnyebben kezelhetővé tegyék a helyzetet, ha ilyen mégis bekövetkezne.

Mint Olli Rehn pénzügyi biztos a téma kapcsán elmondta, a hónap végén beterjesztendő európai bizottsági javaslatok között szerepel az, hogy a szabályokat többször sértő tagállamokat automatikusan szankciók sújtsák, kivéve, ha egy-egy konkrét esetben a tagországok többsége ellenzi azt.

Több nyilatkozatban szó esett arról is, hogy nem kell elsietni egy olyan állandó válságmechanizmus kialakítását, amelynek feladata a pénzügyi nehézségekkel küzdő euróövezeti országok segítése lenne, mert a jelenlegi eszközrendszer is működik.

"Át tudjuk ütemezni ezt a vitát, mert már van hiteles rendszerünk, amely működik" - fogalmazott Rehn, a görög válság nyomán tavasszal felállított, 500 milliárd eurós mechanizmusra utalva.

"Többünk meglátása szerint ez szerződésmódosítást igényelne. Nem hiszem, hogy most készek lennénk szerződést változtatni" - tette hozzá Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezeti pénzügyminiszterek csoportjának elnöke.

Van Rompuy a találkozó után kiadott szűkszavú nyilatkozatban csak annyit jegyzett meg, hogy mélyreható megbeszélést folytattak a nemzeti pénzügyi szabályozási keretekről, a makrogazdasági felügyeletről és a szankciókról, és az elért eredményekről beszámol az EU-tagországok vezetőinek jövő csütörtöki brüsszeli találkozóján.

A munkacsoport találkozóját követően kedden az EU-tagállamok, majd külön az euróövezeti országok pénzügyminiszteri ülésére kerül sor. Ezek napirendjelén elsősorban a bankadó és a pénzügyi tranzakciókra javasolt illeték, a tagállamok közti szorosabb gazdasági együttműködés, illetve a Nemzetközi Valutaalap (IMF) reformja szerepel.
Forrás: MTI