Tilos vizet szivattyúzni a Keleti-főcsatornába

A Hajdú-Bihar megyei védelmi bizottság szombati ülésén az ivóvízbázis védelme miatt elutasította Hajdúnánás és Hajdúböszörmény önkormányzatának azt a kérését, hogy kezdjék meg a belvizet a Keleti-főcsatornába szivattyúzni - közölte Törjék Károly, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgató-helyettese.

Az igazgatóság főmérnökének ismertetése szerint pénteken Hajdúnánás, szombaton Hajdúböszörmény önkormányzata is állattartó telepek veszélyeztetettsége miatt fordult kérésével a bizottsághoz. A testület azonban mind a szombati, mind a vasárnapi ülésén úgy határozott, hogy csak a legvégső megoldásként jöhet szóba az, hogy a belvizet a Keleti-főcsatornába szivattyúzzák.

Indoklásuk szerint a belvíz olyan mértékben rontaná a 4500 ember ivóvízellátását biztosító csatorna vízminőségét, hogy utána 3-4 hónapig tartálykocsival kellene megoldani Debrecen két városrészének, Ondódnak és Nagymacsnak, valamint Nagyhegyesnek az ivóvízellátását - hangsúlyozta.

Hozzátette: a védelmi bizottság vasárnapi ülésén döntöttek arról, hogy a belvízzel leginkább sújtott területeken folyamatosan kotorják és gaztalanítják az elvezető árkokat. A fagyos időjárás miatt a szakemberek időt nyertek a probléma kezelésére, az elkövetkező napokban ugyanis nem várható a helyzet romlása - mondta el Törjék Károly.

Bara Sándor, az igazgatóság védelemvezetője vasárnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a megyében már csaknem 390 négyzetkilométer földet borít belvíz. Az elmúlt napon a Tiszántúlon 278-an vetek részt a védekezésben, munkájukat 25 szivattyútelep segítette, amelyekkel 4,5 millió köbméter vizet emeltek át tárolókba.

Az igazgatóság területén lévő 12 belvízvédelmi szakaszból 10-ben másodfokú készültséget rendeltek el, míg a Berettyó-alsón és az Alsó-Nyírvíz-Nagy-éren a legmagasabb, harmadfokú a riasztási szint - ismertette Bara Sándor.

Forrás: MTI