Kinek adja a Fidesz a 900 milliárdot?

A tavaly indult vidékfejlesztési program 1350 milliárd forintos keretéből mintegy 900 milliárdot tettek már hozzáférhetővé a gazdák számára - mondta el Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára a szentlőrinci gazdanapok pénteki megnyitóján.



Mezei Dávid szerint az Európai Bizottság (EB) által éppen egy éve elfogadott stratégiát a modernizáció és hagyományőrzés kettőssége jellemzi, célja pedig, hogy a fejlesztési összegek "minél gyorsabban, hatékonyabban és okosabban hasznosuljanak, illetve járuljanak hozzá a magyar vidék versenyképességének növeléséhez".

A helyettes államtitkár példaként hozta fel, hogy a közelmúltban írták ki az öntözésfejlesztési és a borászatok modernizálását célzó pályázatokat.

Mezei Dávid hangsúlyozta: a gazdálkodóknak fel kell készülniük a 2020 utáni időszakra, amikor jóval kevesebb támogatás mellett kell helyt állniuk egy egyre erősödő európai versenyben.
A szentlőrinci gazdanapokon mintegy négyszáz kiállító mutatkozik be; Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági szakvásárát augusztus 12. és 14. között 23. alkalommal rendezik meg a baranyai városban.

Több mint 25 ezer látogatót várnak a rendezvényre, amely a régió és az ország mezőgazdaságának, élelmiszeriparának szinte teljes vertikumát reprezentálja. A kiállítók többsége az idén is gépkereskedő, állattenyésztő, növénytermesztő vagy az élelmiszeriparban érdekelt vállalkozás. Ők mintegy háromszáz standon fogadják az érdeklődőket, mellettük szakhivatalok, őstermelők, kistermelők, kézművesek jelennek meg a vásár 20 ezer négyzetméteres területén.
Forrás: MTI