Halálos áldozatok a londoni tűzben

A londoni tűzoltóság szerint halálos áldozatai vannak a nyugat-londoni Grenfell Tower toronyházban szerdán kitört tűzvésznek.

 
Dany Cotton, a londoni tűzoltóság parancsnoka közleményében "számos" halálesetről szólt, de közölte, hogy az épület mérete és bonyolult belső szerkezete miatt az áldozatok pontos számát egyelőre nem lehet megállapítani, és a hatóságok a tűz okát sem ismerik még.

Hozzátette, hogy a londoni mentőszolgálat harminc sérültet szállított öt kórházba.

A tűzoltóparancsnok szerint a 24 emeletes épület mindegyik szintje égett a második emelettől felfelé.

Cotton tájékoztatása szerint a helyszínen negyven tűzoltójármű és több mint kétszáz tűzoltó dolgozik.

Szemtanúk beszámolói szerint sokan az égő épületben rekedtek. Többen arról számoltak be, hogy embereket láttak kiugrani a toronyházból.

A 120 lakásos Grenfell Tower 1974-ben épült, és tavaly jelentős felújításon esett át.
Forrás: MTI