300 milliós csalás

Háromszázmillió forint kárt okozott az államnak a gyanú szerint egy vagyonvédelemmel foglalkozó cégláncolat, amelynek tagjai ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárás - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.

 
Kuperczkó Adrienn közleményében azt írta, a tizenegy cégből felépülő láncolat mintegy kétszáz dolgozó bére után nem fizetett járulékokat.

Közölte: a cégpiramis csúcsán álló társaság fogadta a rendszeres megbízásokat, a munkákat alvállalkozókra osztották. A dolgozókat bejelentették, bevallást is benyújtottak, de adót és járulékot nem fizettek. A bűnszervezet a lebukás elkerülésének érdekében rendszeresen cserélte alvállalkozóit. A láncolat cégeit budapesti székhelyszolgáltatóhoz jelentették be, az alvállalkozó társaságokat pécsi és Pécs környéki strómanok irányították.

Az őrző-védő szolgáltatás ellenértékéből az alvállalkozók feketén fizették az alkalmazottakat, levették a saját részüket; a többi pénz a mindebből hasznot húzókhoz vándorolt - jelezte a sajtóreferens.

A pénzügyi nyomozók mintegy harminc - többnyire baranyai és budapesti - helyszínen gyűjtöttek bizonyítékokat és kutatták fel a gyanúsítottakat.

Kuperczkó Adrienn beszámolt arról is, hogy az alvállalkozók között visszaeső bűnözők is voltak, közülük többen is tartottak otthon fegyvert, riasztópisztolyt. A tizenhárom gyanúsított közül két veszélyesnek ítélt elkövetőt a NAV kommandósai állítottak elő.

A költségvetésnek okozott kár teljes mértékben megtérülhet, mivel a nyomozók ingatlant és luxusautókat foglaltak le, illetve üzletrészt is zároltak - tette hozzá.
Forrás: MTI