Az izraeli miniszter gyilkolna

Gilád Erdan izraeli belbiztonsági miniszter magánvéleménye szerint a gázai tüntetések leállítása érdekében fel kell újítani az övezetet irányító, radikális, iszlamista Hamász szervezet vezetői ellen a likvidálások politikáját - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden.

 

"Eljött az ideje, hogy a Hamász vezetői személyesen fizessenek árat a terrortevékenységükért"- mondta Erde, sürgetve a likvidálások felújítását.

"Vissza kell térni a célzott kivégzésekhez, hogy újra bujkálniuk kelljen és félteniük életüket, és nem tömegtüntetéseket szervezniük"- tette hozzá. Leszögezte ugyanakkor, hogy ez magánvéleménye, nem a kormányé.

Az izraeli katonai rádió jelentése szerint Iszmáil Haníje, a Hamász politikai vezetőjének fia is megsebesült a kedden folytatódó összecsapásokban, haslövéssel szállították a határtól az egyik gázai kórházba.

"Arra készülünk, hogy tetőfokára hágnak kedden a Hamász által kezdeményezett tüntetések, mert tudomásunk szerint a mai napra, nagbára (Izrael kikiltására használt arab kifejezést, amely katasztrófát jelent) tervezték a legsúlyosabb incidenseket, és mert ezen a napon ülésezik Kuvait kérésére az ENSZ Biztonsági Tanácsa a kérdésről"- vélekedett a belbiztonsági miniszter.

"Gyilkos terrorszervezettel állunk szemben, a Hamász minél több halottat akar a határkerítésnél, Izrael pedig minél kevesebbet. Ez az igazság, és ezt kell elmagyaráznunk a világnak minden nehézség ellenére"- tette hozzá Erdan.

Kedden az eddig megszokottnál később érnek a Gázai övezet határához a palesztin tiltakozók, mert előtte eltemetik az előző napon megölt mintegy hatvan tüntetőt. Izrael egyrészt a Hamász vezetőit fenyegetve, másrészt engedményekkel próbált úrrá lenni a helyzeten. A könnyítések politikája alapján a hadsereg vezetőinek javaslatára Avigdor Liberman védelmi miniszter beleegyezett a pénteken gyújtogatással megrongált, Kerem Salomnál lévő áruforgalmi átkelőhely megnyitásába, de az oda érkező segélyszállítmányokat a palesztin tüntetők nem engedték be az övezetbe.

A katonai rádió szakértői szerint a Hamásztól is olyan jelzések érkeztek, hogy mérsékelni szeretné a vérontást, s ennek jeleként lebontotta a határ mellett felállított sátrakat, és már nem ösztönzik a tüntetéseken való részvételre az övezet lakóit.
Forrás: MTI