Tompa Gábor lett a legjobb romániai rendező

Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója nyerte a Román Színházi Szövetség (UNITER) legjobb rendezésért járó díját William Shakespeare Velencei kalmár című drámájának színpadra állításáért.

 

A romániai színházi szakma legrangosabb elismeréseit hétfőn este adták át a kolozsvári román Nemzeti Színházban. Tompa Gábor távollétében Visky András, a magyar színház művészeti vezetője vette át az díjat. A Maszol.ro portál szerint Visky a díjazott rendezést modernnek, nagyvonalúnak, ugyanakkor nagyon merésznek és költőinek nevezte. Megköszönte egyben az UNITER Kolozsvári Állami Magyar Színháznak szentelt figyelmét és megállapította: "a kulturális érték átlép minden határt".

A Velencei kalmárt tavaly szeptemberben mutatta be a kolozsvári magyar színház. A bemutatót megelőző sajtótájékoztatón Tompa Gábor az előadás kényes kérdésfelvetéséről beszélt. Megjegyezte: a Shakespeare idejében már létező velencei gettóban játszódó történet korábbi előadásai vitákat váltottak ki a zsidókérdésről, antiszemitizmusról. Kijelentette: a kolozsvári előadás a pénzhatalmi világelitben játszódik, nagyon gazdag bankárokról szól, akik azonban maguk is emberek, akiknek érzelmeik, indulataik, titkaik vannak. Az előadás egy olyan világot jelenít meg, amelyben a pénz és a profit válik az egyedüli istenné.

Tompa Gábort többször díjazta már a romániai színházi szakma: az év legjobb rendezőjének járó elismerést 1984-ben, 1987-ben, 1993-ban, 1997-ben, 2008-ban, az év legjobb előadásáért járó díjat 1989-ben, 1992-ben és 2008-ban kapta meg, 2002-ben pedig kiváló művész elismerést vett át.
Forrás: MTI