Theresa miatt változtatnak a toryk

Módosították kedden a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási szabályait. Az azonnali hatályú változtatás célja az, hogy minél hamarabb munkába állhasson a párt éléről pénteken távozó Theresa May miniszterelnök utódja.

 

May a múlt hónap végén jelentette be, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő, a londoni alsóházban háromszor is elutasított megállapodás elfogadtatásának kudarca miatt június 7-én távozik a Konzervatív Párt vezetői tisztségéből. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód megválasztásáig ellátja a kormányfői feladatokat.

Az utódválasztási folyamat első szakaszában az alsóházi konzervatív frakció többfordulós szavazássorozattal két lehetséges jelöltre szűkíti le az indulók listáját, egy-egy jelöltet kiejtve minden egyes fordulóban.

Ha az utolsó forduló után versenyben maradt két jelölt egyike sem lép vissza, a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja meg közülük postai szavazással a párt új vezetőjét, aki egyben Nagy-Britannia következő miniszterelnöke is lesz.

A Konzervatív Párt szabálykönyvének eddigi előírása szerint a vezetői tisztségre jelentkezőket az alsóházi tory frakció két másik tagjának is támogatnia kellett.

A kedden végrehajtott módosítás után az utódválasztási versengésben induló jelöltek mindegyikének immár nyolc képviselőtárs támogatását kell megszereznie ahhoz, hogy jelentkezését a konzervatív frakció legbefolyásosabb szakpolitikai irányadó és végrehajtó testülete, a kormányzati tisztséget nem viselő képviselők alkotta 1922 Bizottság elfogadja.

A bizottság, amely onnan kapta nevét, hogy az alapítók az 1922-es parlamenti választásokon kerültek be a londoni alsóházba, informális, de gyakorlatilag kötelező erejű politikai ajánlásokat tesz a kormányzati - ellenzéki időszakokban árnyékkormányzati - tisztséget viselő konzervatív képviselőknek.

E frakciótestület hatáskörébe tartozik a Konzervatív Párt vezetőváltási folyamatának irányítása is, és a kedden elhatározott módosítást is ez a képviselőcsoport kezdeményezte.

Új szabály az is, hogy az első és a második fordulóban immár nem elégséges a versenyben maradáshoz az, hogy az adott jelölt ne a legkevesebb voksot kapja: az első szavazási körben a továbblépéshez meg kell szerezni a 313 fős konzervatív frakció szavazatainak legalább az öt százalékát, a második fordulóban ez a bennmaradási küszöb 10 százalékra emelkedik.

Ha az első két fordulóban mindegyik induló átlépi a minimálisan megkövetelt szavazatarányt, akkor lép életbe ismét az az eredeti szabály, hogy a legkevesebb frakcióvoksot szerző jelölt esik ki a versenyből.

A nevezési határidő jövő hétfő. Az első szavazási fordulót jövő csütörtökön, a továbbiakat június 18-án, 19-én és 20-án tartják meg a jelenlegi menetrend alapján.

A versenyben maradó utolsó két jelölt június 22-én kezdheti meg kampányát a párttagság körében.
Az utódjelöltek mezőnye jelenleg 11 fős. Eredetileg 13-án jelezték, hogy indulnak a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért, de kedden két jelölt, James Cleverly Brexit-ügyi államtitkár és Kit Malthouse, az önkormányzatokért felelős tárca államtitkára visszalépett.

A legismertebb indulók között van Boris Johnson volt külügyminiszter, a keményvonalas tory Brexit-tábor frontembere - akit a fogadóirodák jelenleg a legesélyesebb utódjelöltnek tartanak -, Sajid Javid belügyminiszter, Jeremy Hunt külügyminiszter, Michael Gove környezetvédelmi miniszter, Andrea Leadsom, az alsóház volt vezetője, Dominic Raab volt Brexit-ügyi miniszter és Rory Stewart, a nemzetközi fejlesztési tárca vezetője.
Forrás: MTI