Kéziszerszámok, melyek minden háztartásban hasznosak lehetnek

Függetlenül attól, hogy családi házban vagy emeleti lakásban éljük a mindennapjainkat, időnként szükségünk lesz némi szerelésre vagy barkácsolásra. Hol elromlik vagy meghibásodik valami, hol pedig bennünk születik meg a felújítás gondolata.

 

Ilyesfajta helyzetekben kétféle dologra lehet szükségünk. Az egyik a szakértelem vagy hozzáértés. Ezt vagy magunkkal hoztuk már, vagy kitanuljuk az internet segítségével. Ha úgy gondoljuk, akkor igénybe vehetjük a szakemberek segítségét is.

A másik szükséges hozzávalót a munkaeszközök jelentik. Ezek nélkül ugyanis nehezen tudunk boldogulni.

Rövid cikkünkben azt mutatjuk meg, hogy milyen kéziszerszámok érhetők el az Elektrikstore.hu kínálatában, melyek minden háztartásban jól jönnek időnként.

Villanyszereléshez valódi kincs a kábelcsupaszító


Egy minőségi kábelcsupaszító szinte aranyat érhet akkor, ha villanyszereléssel kapcsolatos feladatok megoldása vár ránk. Egy ilyen szerszám segítségével ugyanis hatékonyan tudjuk elvégezni a körszelvényű kábelek köpenyének az eltávolítását.

Ez az eszköz minden szigetelő réteget képes levenni. Alkalmazhatjuk akár a kerület menti vagy a hosszanti vágáshoz is.

Az egyik legnépszerűbb darab a JOKARI NO. 12. Ez a szerszám kitűnően alkalmazható a 8-13mm átmérőjű kábelek gyors és precíz csupaszításához. A pengéi speciális titán-nitrid bevonattal vannak ellátva annak érdekében, hogy hosszabb élettartamot biztosítsanak a szerszámnak.

Ezzel az eszközzel gyorsabb vágás mellett kisebb a kopás, emellett pedig a vágási mélység beállítása sem szükséges.

Csupaszoló és vágószerszám egyben

Szintén rendkívül népszerű kéziszerszám a STRIPAX által gyártott darab, ami csupaszoló és vágó feladatokhoz egyaránt remekül használható.

Előszeretettel alkalmazzák gépészeti és üzemmérnöki teendők kapcsán, vasúti környezetben, szélenergiához, robot technológiánál, robbanás védelemhez, illetve hajózást illetően a platformok és hajók építéséhez.

A felépítése optimalizált ergonómiájú, a csupaszolási hossz egy végütközővel állítható, a befogópofák nyitása pedig automatikusan történik a csupaszolást követően.

Szintén mellette szól a hosszú élettartama, emellett pedig a gördülékeny munkavégzést segíti elő, hogy az önbeálló vágó egységben nincs holtjáték.

Kábelkés rendszer készlet


A Jokari 470 kábelkés rendszer készlet szintén az egyik legnépszerűbb darab az Elektrikstore.hu termékei között.

A legtöbb kábel típushoz található benne intelligens cserélhető befogó kampó rendszer, méghozzá 4-70mm átmérő közötti tartományban. A szerszámon el lett helyezve egy kémlelőnyílás, aminek a segítségével ellenőrizhető a vágás pontossága.

A készlet további hozzáadott értéke az automatikusan záródó penge védelem, a biztonsági kapcsoló, az egyszerű horogcsere és az ergonomikus kivitel.