Szerény többlet a fizetési mérlegben

Az idei első negyedévben 329 millió euró aktívummal zárt a folyó fizetési mérleg, ami az előző két negyedév deficitjével szemben elsősorban az áruforgalmi deficit eltűnésének köszönhető jelentős fordulat, de a felét sem éri el az egy évvel korábbi 665 millió euró többletnek - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján pénteken megjelent legfrissebb adatokból.

 

Az uniós források beáramlását mutató tőkemérleg 887 millió euró bevételt mutat az első negyedévben, ami a legmagasabb érték a kiugróan magas 2015 negyedik negyedévi adat óta, 40,3 százalékkal nagyobb az előző és 26,8 százalékkal a tavalyi első negyedévinél.

Az ország külső pénzügyi pozícióját az adott időszakban jellemző és a folyó mérleg, illetve a tőkemérleg együttes egyenlegéből számolt finanszírozási képesség a külfölddel szemben 1,216 milliárd euró első negyedévi aktívumot mutat, ami sokszorosa az előző negyedévi, alig 28 millió eurónak, de elmarad a múlt év első és második negyedévétől, amikor 1,395 milliárd euró, illetve 1,309 milliárd euró volt.

Az előző negyedévhez képest jelentkező javulást döntően a reálgazdasági folyamatokhoz kapcsolódó pénzmozgás kedvezőbb alakulása okozta. Az áruk és szolgáltatások forgalmából összesen 1,764 milliárd euró aktívum származott, 563 millió euróval több, mint a múlt év utolsó negyedévében és alig (48 millió euróval) maradt el az egy évvel korábbitól.

A növekedést az áruexport egyenlegében bekövetkezett fordulat hozta: a viszonylag szerény 153 millió euró exporttöbblet 669 millió euróval jobb a tavaly negyedik negyedévi 516 millió deficitnél. A szolgáltatások külkereskedelmi forgalmából eredő 1,612 milliárd euró többlet viszont árnyalatnyival, 106 millió euróval (6,2 százalékkal) csökkent. A szolgáltatások keretében az idegenforgalmi többlet 161 millió euróval maradt el az előző negyedévitől, de 90 millióval meghaladta az egy évvel korábbit.

A jövedelmek áramlása viszonylag csekély ingadozást mutat, a befektetések jövedelmeiből a külföldi tulajdonosok által hazautalt nettó 1,945 milliárd euró 330 millió euróval kevesebb az előző negyedévinél, de csak 13 millió euróval az egy évvel korábbinál. A működőtőke (FDI) befektetések eredményeként járó 1,729 milliárd euró repatriált profithoz képest a pénzügyi mérleg tanúsága szerint újrabefektetett jövedelem formájában 1,775 milliárd euró áramlott be és emellett még 329 millió euró friss tőkebefektetési érkezett az országba. A portfólió befektetésekből 897 millió eurónyi tőkét vontak ki a külföldi befektetők, miután az előző két negyedévben összesen 1,421 milliárd eurót fektettek be.
Forrás: MTI