Hajnal Miklós: Földet osztott az egyháznak a Fidesz Hegyvidéken, majd kiemeltté tették a beruházást

Fél éve ingyen átadott az állam a Református Egyháznak több hatalmas hegyvidéki telket is, most pedig nemzetgazdaságilag kiemeltté minősítenék rajtuk a beruházást. Erről Hajnal Miklós, a Momentum országgyűlési képviselője számolt be Facebook-bejegyzésében.

"A Szilágyi Erzsébet fasor, a Virányos út és a Kútvölgyi út közötti részen fekvő területet úgy adták át a Református Egyháznak, hogy az ilyenkor jellemző, 15 éves elidegenítési tilalom alól is mentesültek, azaz bármikor eladhatják, értékesíthetik ezeket az ingatlanokat. Az ingatlan felhasználásával kapcsolatos beszámolási kötelezettség alól is mentesítették az egyházat” – számolt be közösségi médiában Hajnal.

„Pár hónapig csend volt az ügyben, október végén feltöltöttek viszont a kormányzat honlapjára egy aggasztó kormányrendeletet: nemzetgazdaságilag kiemeltté minősítenék az ezen a területen zajló beruházást” – folytatta a Momentum politikusa. 

Hajnal Miklós ezért a terület újdonsült tulajdonosához, a Magyarországi Református Egyházhoz – azon belül is Balog Zoltán püspökhöz – fordult, hogy megtudja: a kormányrendelet szerint a Károli Gáspár Református Egyetemmel összefüggő beruházások hogyan fogják érinteni a Hegyvidék és Bel-Buda lakóit. A kormányrendeletből ugyanis nem derül ki.