Gazdasági paradigmaváltás hazánkban és másutt

Az elmúlt időszakban a gazdaság fő témája a válság volt. Egyes források és elemzők kilábalást várnak, mások az ellenkezőjét állítják. Természetesen ez egy komplex dolog, de mégis, mit vall a közgazdászok nagyobb hányada?

A vándorgyűlés előtt ezt megkérdezni kicsit elsietett dolog. A gyűlésen fog egy végleges vélemény kialakulni a kialakult helyzetről, ezeket most nem lehet pontosan előrebocsájtani vagy megjósolni.

Akkor úgy kérdezem: Ön mit gondol?

Sok elemző azt mondja, hogy a válság lefolyása ‘W’ alakú lesz. Most az első szárán kezdünk felfelé menni. Volt egy kisebb fellendülés, utána lesz egy visszaesés, és utána lesz csak az igazi kilábalás. Az eddigi válságtörténetekből ezt a következtetést vonják le. De hogy ez így lesz-e vagy nem, ezt nagyon nehéz megtippelni.

A Közgazdász-vándorgyűlés leginkább elméleti kérdések születnek. Ez átültethető a gyakorlatba?

Nem feltétlen elméletiek a felvetések. A nyitó előadást rögtön Pálinkás József, az MTA elnöke tartja, ő társadalmi-kulturális közegbe helyezi a kérdést, erre mondhatom, hogy elméleti megközelítés, mégis gyakorlati vetületről van szó. Ha belegondolunk, hogy a társadalom miként kezeli a válságot, hogyan fogadja el a válságkezelő intézkedéseket, ezek húsbavágó ügyek. Úgy gondolom, hogy az előadások 99 százaléka inkább gyakorlati megközelítésű lesz.

A vándorgyűlések következményeképp országos szinten érzékelhető valamiféle változás a gazdaságpolitikában?

Azt hiszem ez egy túlzott követelmény lenne. Azt azonban örömmel mondhatom, hogy most már évek óta csinálunk egy 20-25 pontos összefoglalót, melyet aztán elküldünk a kormány illetékes tagjainak. A tavalyi évben ez annyira sikeres volt, hogy az akkori miniszterelnök be is kérette a Magyar Közgazdasági Társaság teljes elnökségét, ahol áttekintettük ezeket a dolgokat. Ne felejtsük el, tavaly júniusban volt a vándorgyűlésünk, még a válság kirobbanása előtt, de nagyon sok olyan javaslatot tettünk, nagyon sok olyan hiányosságra, hibára hívtuk fel a figyelemet, amelyen változtatni kell.

Ezzel hadd térjek vissza az első kérdésére. Lehet, hogy a világ vezető gazdaságaiban valamiféle mennyiségi fellendülés bekövetkezik. Magyarországon azonban olyan súlyos gazdaságszerkezeti, oktatási, kulturális, civilizatorikus, intézményrendszeri, és a többi probléma van, amelyeket meg kell oldanunk ahhoz, hogy mi a válságból valójában ki tudjunk lábalni. Tehát Magyarország számára ez a külföldi fellendülés (mondjuk a német gazdaság beindulása) kétségkívül hozhat valami enyhülést, hosszabb távon azonbdan a gondjainkat nekünk magunknak kell megholdanunk, méghozzá nagyon kemény, mélyreható változásokkal.

Tehát akkor hiába beszélünk az Európai Unió gazdaságáról, nekünk nemzetállami szinten kell cselekednünk?

Mi a Magyar Közgadasági Társaságnál – a most oly’ divatos kifejezéssel éve – nemzetgazdasági keretekben gondolkozunk. Természetesen a társaság vezető tisztségviselőinek a személye garancia arra, hogy mindig európai, illetve nemzetközi összefüggésekben szemléljük ezeket a dolgokat. Nekünk a nemzetközi eseményekre figyelemmel kell lennünk, mint kis vagy közepes országnak mindenképpen követő stratégiát kell folytatnunk, de ez nem jelenti azt, hogy ne a magyar gondokra koncentrálnánk. Tehát nem szabad figyelmen kívül hagyni a küldföldi környezetet, de a magyar helyzetet kellene megváltoztatnunk. Erre törekszünk, ilyen javaslatokat fogalmazunk meg.

Ezt tovább gondolva, világszinten beszélünk magáról európai gazdaságról. De amint láttuk, a válság maga is az Egyesült Államokból indult ki, és mégis az egész világra rányomta a bélyegét. Ennek fényében van egyáltalán értelme külön európai gazdaságpolitikáról beszélni? Gondolok itt arra, hogy hiába történnek Európában olyan lépések, melyekkel a gazdaság talpraállhat, ha a tengerentúlon ismét recesszióra kerül sor.

Valóban nagymértékben befolyásolja. Európai gazdaságról azonban van értelme beszélni. Egységes piacról van szó, szakszóval belső piacnak, egységes európai piacnak nevezzük. Tudjuk, hogy ez a piac bizonyos szempontból fel van szabdalva, különösen olyan országok esetében, ahol nincs Euró még. Nem mondhatjuk ezt teljesen egységesnek. Az adórendszerek is eltérnek még. Többé-kevésbé egy határtalan piacról van szó, tehát mindenképpen így kell gondolkodni.
@@
Egy példát hadd említsek. Nem a termelői, hanem a fogyasztói oldalról nézve. Itt van szlovákiai vagy a lengyelországi tej esete. Nem arról van szó, hogy ezeket a termékeket nem engedjük be Magyarországra, mert ez ellent mondana az európai uniós szabályoknak, illetve az egész integráció filozofiájának. Ennek ellenére a magyar kormánynak eminens érdeke is, meg feladata is, hogy a magyar tejtermelők helyzetének a javításáért mindent megtegyen. Kicsiben talán látszik, hogy hogyan működik az európai gazdaság, azon belül igenis van magyar gazdaság. A tőke nagy része külföldi kézen és a termelésnek a nagy részét külföldi tulajdonú válallatok állítják elő (az export háromnegyed részét), tehát nem lehet azt mondani, hogy a gazdaság érzi a különbséget a magyar és magyarországi között – azaz teljesen elszigetelt valami lenne -, de mindenképpen a magyar gazdaságpolitikának azért vannak feladatai.

Tömören melyek a mai magyar gazdaság legfontosabb kérdései?

Elsőkét a foglalkoztatás a legnagyobb gond. Kevesen dolgoznak, mostanra a munkanélküliség is nagy. Ennek ellenére a kettő között nincs szoros összefüggés. 57 százalékos a foglalkoztatási arány, ennek két fő oka van. Egyrész a szakképzettség alacsony színvonala. Európában egyedülálló módon a szakképzetlenek (akinek maximum 8 általánosa van) 40 százaléka nem dolgozik Magyarországon. A felsőfokú végzettségűeknél ez körülbelül az európai szintnek megfelelő, azaz 85 százalék. 

A modern gazdaság nem tudja felvenni a szakképzetlen kétkezi munkások nagy részét. Elsődleges feladatként ezt kéne megváltoztatni. Ha ez helyrejönne, akkor a szociális rendszerünk, akkor a nyugdíj-, a szociálpolitikai-, a szociális juttatások rendszere mind-mind megkönnyebülhetne, és a magyar gazdaság gyorsan megindulhatna a kilábalás útján. Ha egy gondot kéne megneveznem, akkor ezt nevezném.

A 20. század végét az Adam Smith nevével fémjelzett közgazdasági szemlélet jellemezte. Az állam beleszólását háttérbe szorították. A pénzügyi szféra kapcsán viszont felmerült, hogy az államnak mégis reguláris szerepet kellene betöltenie. A közeljövőben lehet, hogy paradigmaváltásra kerül sor?

Szerintem ez már bekövetkezett. Nagy kérdés az, hogy mennyi marad meg ebből a változásból, ha megindul a fellendülés. A világ egy fenntarthatatlan pályán fejlődik, ezt nagyon jól látjuk. Gazdasági értelemben, társadalmi értelemben, környezeti értelemben egyaránt. Nagyon nehéz azt lenyelni egy józanul gondolkodó embernek, hogy a világ 3 leggazdagabb emberének a vagyona az annyi, mint a világ legszegényebb 48 országának együtt. Ez valami égbekiáltó egyenlőtlenség. Vannak emberek, aki szuperek, meg vannak emberek, akik nagyon sokat tesznek a közért, nagyon jól tudják értékesíteni a tudásukat, de azért ezek olyan aránytalanságok – kisebb mértékben a bankári és brókeri fizetésekre is érvényesek – melyek nem egy-egy embertől függenek. Úgy kéne a világot berendezni, hogy azért valami módon a közjóhoz való hozzájárulással legyen arányosabb a javakból való részesedés. Egy tanárnő, élete során sokszáz diákot tanít meg gondolkozni, a betűvetésre, a számolásra, jó hazafit nevel belőlük. Az ő hozzájárulása nem olyan kevés, mint annak a brókernek, aki jó időpontban nyomott meg egy gombot és milliókat tud keresni vele.

A közgazdság területén körülbelül 50 éves ciklusokban változnak a nagy elméletek. Az előző John Maynard Keynes-é volt. A változásnak elvileg most kellene bekövetkeznie. Vannak olyan gazdászok, akik egy teljesen új modellt vázoltak fel, ami a gyakorlatban is működőképes lehet?

A világ minden táján vannak már ilyen közgazdászok, akik a jelenlegi működési modellnek az elégtelenségéről beszélnek. Természetesen ezek egy jó részével én személy szerint is egyetértek. De vigyázni kell, vannak álmodozó gondokodók is, akik valamiféle régi világot próbálnának visszahozni, amilyen valójában sohasem volt: amikor az emberek békében élnek egymással, nem volt a multinacionális vállalatok uralma alatt a világ és nem voltak bevásárlóközpontok. Ne higgyük azt, hogy ezek a régebbi korok ellentmondásoktól mentesek voltak, csupán egy kicsit békésebb, lassúbb volt a világ.

Vannak kísérletek, vannak törekvések, azt hiszem, a fenntarthatóság – mint gondolatkör – be fog jönni a közgondolkodásba. Hadd jegyezzem meg, kapcsolódva a vándorgyűléshez, hogy most először hangzik el előadás – Kerekes Sándor professzor, a Budapesti Corvinus Egyetem rektorhelyettesének a prezentációjában -, ami a fenntarthatóság gondolatkörének a fontosságát próbálja meg elfogadtatni a legszélesebben vett közgazdász társadalommal Magyarországon.