Belső infó: Veres János lemondott?

A HírExtra információi szerint Veres János még nem hivatalosan ugyan, de lemondott a pénzügyminiszteri posztról. A hírt a minisztériumban határozottan cáfolták, és tudatos zavarkeltésnek minősítették.

A legbelsőbb MSZP-s körökből származó információink szerint Veres János a Magyar Szocialista Párt vezetőinek vasárnap esti tanácskozásán az elnökségi tagoknak bejelentette lemond a pénzügyminisztérium vezetéséről. Felkerestük a minisztériumot, ahol nem tudtak a hírről, sőt egyértelműen cáfolták, hogy Veres János ilyen bejelentést tett volna. Később megkeresték a pénzügyminisztert is, aki szintén határozottan cáfolta a hírt.

Ha a hír mégis igaz, Veres lemondásának hátterében Bajnai Gordon miniszterelnöki ambíciói állhatnak. Az eredeti forgatókönyv szerint ugyanis Surányi György lett volna a miniszterelnök, Bajnai és Veres tárcáját (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumot és a Pénzügyminisztériumot) összevonták volna. Veres párttagként itt előnyt élvezett volna, vagyis erőfölényben volt Bajnaival szemben. A tervek szerint tehát ő maradt volna az új minisztérium tárcavezetője.

Nem kell Veres?

Mivel azonban Bajnai közben miniszterelnök-jelöltté avanzsált, a helyzet a feje tetejére állt. A hírek szerint Bajnai is összevonná saját minisztériumát a Pénzügyminisztériummal, ám ennek élére nem Veres Jánost kívánja állítani. Veres vagy sértődésből, vagy mert tisztában van a vereségével, információink szerint a legbelsőbb szocialista politikusoknak már most bejelentette, fel kíván állni a bársonyszékből.

Bajnai egyszer már odapiszkított Veres orra alá, mikor a pénzügyminiszter egyik volt üzlettársa a börtönben ülő Kabai Károly cége ellen indított átfogó vizsgálatot. Úgy tűnik kettejük harca itt nem állt meg, most Bajnai kerekedett felül.

Az már e hír nyilvánosságra kerülése előtt is könnyen megjósolható volt, hogy Bajnai Gordon kinevezése felborítja az amúgy is törékeny erőegyensúlyt a Szocialista Pártban. Veres esetleges távozása ennek a felborult egyensúlynak az előszele lehet.