Hihetetlen! Hajdú Péter emberi oldala

Magunk sem hittük el egykönnyen, de megismerhettük Hajdú Péter emberi oldalát is: kijelentette, kislánya nem eladó.

Hajdú Péter nem az a szégyenlős fajta: láttuk őt már celebekkel gátlástalanul vitatkozni, felesége, Sarka Kata anyatejét kóstolgatni. Egyszóval elmondható, olyan emberként ismertük, aki pénzért, hírnévért, botrányért bármire hajlandó. Úgy tűnik azonban van, ami még neki is szent. Mégpedig két hónapos kislányának nyugalma.

- Nem fogom őt pénzzé tenni. Majd ha nagyobb lesz, és már el tudja dönteni, hogy van-e kedve szerepelni, akkor azt csinál, amit akar. Én minden döntését és ötletét támogatni fogom. Ám amíg erre nem képes, addig én nem akarok hasznot húzni belőle

Hajdú Péter bevallotta, kislánya, Noémi születéséig önző volt, csak a pénzre hajtott, a család azonban megváltoztatta. Most már Kata és Noémi jelentenek neki mindent, és nincs az a nő, aki a családjától elcsábíthatná.

Ámen.
Forrás: Bors/HirExtra