Havas nem vesz tévét

Havas Henrik nem szereti Vágó infantilizmusát, és Fábry bunkóságát. És tévés csatornát sem akar venni.

Hava Henrik saját bevallása szerint nem az a jópofizós stílusú valaki. „Azt hiszem, a távolságtartás a jó szó a viselkedésemre. A rádióban nem haverkodtam, nem jártam el a többiekkel focizni, vacsorázni pontosan azért, mert nem akartam hasonulni ahhoz a közeghez. Barátaim persze voltak és vannak, nem feltétlenül a szakmából. Egy percig sem kívánja egyetlen porcikám sem a barátságot mondjuk Vágóval vagy Fábryval – az előbbi untat, utóbbi irritál. Ez nem jelenti azt, hogy ne tartanám tehetségesnek őket, de azt sem, hogy szó nélkül hagynám Vágó infantilitását és Fábry bunkóságát” – mondta el Havas a Borsnak.

Az újságíró-műsorvezető tisztában van azzal, hogy megosztja az embereket, bár mint mindenki más, én ő is vágyik mások szeretetére. Az újságnak elmondta, alig vannak ellenségei, harminc év alatt 3 –4 gyalázkodó levelet kapott csak.

Havas őszintén elárulta, már nem haragszik volt, TV2-s főnökére sem, inkább csak nevet botrányos távozásán. Azt azért elismeri, hogy kávézgatni nem ülne le a csatorna vezérigazgatójával.

„A helyében én sem hívnám meg magam. Szegény fiú rossz napot fogott ki és egy üzleti tárgyaláson az csúszott ki a száján, hogy idézem: „Maga nélkül is van TV2, maga nélkül is lesz Mokka”. Na akkor én nagyon megbántottam, ám ez nem tűrné el a nyomdafestéket. Tényleg sajnálom, mert bár fogalma sincs a televíziózásról, még az emberekhez sem ért, lásd Bárdosék méltatlan kirúgását.”

„Hatvanéves vagyok, a következő tizenöt évre vannak terveim. Csatornát nem én veszek, hanem Gyárfás. Sok sikert hozzá, én részemről a magam dolgával foglalkozom. Ahogyan mindig...”
Forrás: Bors/HirExtra