Találós kérdés: mi az: személy, a Parlament üléstermének pulpitusán ül, visszaveri a fényt, de még sincs ott? Válasz: Schmitt Pál. Merthogy Schmitt Pál a teremszolgák szerint nem volt ott, pedig igen.

Vidám történetnek lehettünk tanúi ma a Parlament épületében. Fotós kollegánk éppen témát keresett a Parlament kicsinosításáról szóló anyagunkhoz, melyben az új Országgyűlés megalakulása előtti életképeket szeretnénk bemutatni. A munka hálás, hiszen ilyenkor tüsténkednek a takarítók, suvickolják a padlót, kisöprik az elmúlt négyévnyi szemetet, vakargatják a legkülönbözőbb helyekre lerakódott mocskot, eltűntetik a csöndben felhalmozódott szennyet. Csinosítanak.

Fotóriporterünk, mint helyismerettel bőven megáldott, hazai pályán mozgó figura, császkált az ország szent házában, mikor eljutott az ülésteremig. Tudják, ez az, ahol a törvényeink születnek, vagy az egyszerűség kedvéért: „amitmutatatévé”.



Alter ego

Bent a kongó üresség – épp ezt óhajtotta lencsevégre kapni buzgó munkatársunk – helyett egy Schmitt Pálnak látszó egyén üldögélt s néhány önkéntes segítségével éppen a pulpituson (aminek nemsokára hivatalosan is tartozéka lesz) tanulgatta, hogy mit-merre-meddig.

Az érzés picit olyan, mint amikor valakire rányitják a vécét kakilás közben: kellemetlen, de enélkül nem mehet tovább az élet. Bizony Schmitt Pálnak – vagy annak, aki annak látszott - meg kell tanulnia, hol is van a csöngő, merre van a vizespohár, miként működik az ország közepének laptopja, milyen színű az egér, és mit kell nyomni, ha valaki sokat beszél, és már mindenkinek a töke ki van tőle.

Fontos dolgok ezek, s holnaptól Schmitt úr – az igazi – meg lesz választva a Tisztelt Ház elnökének.

Elkészültek

Sikerült is rákattintani a fényképezőgép mindent objektíven látó objektívjét. S a képeken bizony Schmitt Pál, de legalábbis alteregója látszik. Mint aki jól végezte dolgát, kollegánk kisétált a teremből, ám nem jutott messzire. Egy kedves teremszolga (vagy valami hasonló fickó) érkezett sietve, hogy azonnal törölje le a képeket, amiket készített Schmitt úrról, merthogy ő most nincsen itt. Mármint hogy az nincsen ott, akiről a fénykép készült, de mégis le kell törölni, mert az nem ő. Azaz ő, de ő nem volt ő ottan. Értik?!

Mert ha nem volt ő ott, akkor őróla nem is készülhettek fényképek, nincsen tehát mit letörölni. Ha azonban róla készültek a fényképek, akkor jelenlegi fizikai tudásunk szerint ott is volt, mégis egyesek azt állítják, hogy nem. Eme paradoxon már a matematikai logika égbeszökő magasságát jelentette munkatársunknak, aki, mivel igen tanult fickó, szintén e logika alapján döntött, azt mondta: igen letörlöm. Majd nem tette meg.



A képeken tehát nem Schmitt Pál látszik. Ezt azért kell leszögezzük, nehogy bajunk legyen belőle.

De azért megjegyeznénk: ha valaki nem szeretné, hogy a fényképészek meglássák, mikor felkészül a munkájára, akkor állítson őröket a kijáratokhoz. Vagy, ha annyira titkos az, hogy miként ismerkedik a pulpitus csengőjével, akkor eleve ne engedjenek be senkit a Parlamentbe, és zárják le csontra. (Hermetikusan nem lehet lezárni, mert mindenki megfulladna.)

Ha meg már elkészültek a fényképek, akkor a magyar szabad sajtó munkatársának 2010-ben ne mondjanak már olyanokat, hogy törölje le. Ez már-már kádári időket idéz.

Másfelől: miért ciki, ha kiderül, hogy Schmitt Pál (természetesen az igazi), egy alapos ember, aki szeret felkészülni egy felelősségteljes munkára?