Montoya beszólt a Forma-1-nek
Juan Pablo Montoya egy cseppet sem bánta meg, hogy a tavalyi év közben egyik pillanatról a másikra elhagyta a Forma-1-et, mert elmondása szerint már nem tudta elviselni, hogy egyre unalmasabbá válnak a versenyek- írja az f1hirek.hu.
2007. február 5. hétfő 08:39 - Hírextra
Montoya ugyan több ajánlatot is kapott a Forma-1-ből, azokat rendre visszautasította, ugyanis egyszerűen nem tudta túltenni magát azon, hogy akármennyire keményen is hajt, ha nincs megfelelő autó alatta, esélye sincs a győzelemre.
"A legutóbbi NASCAR versenyen, ahol részt vettem, nem kevesebb, mint 70 előzést mutattam be" - mondta elégedetten Montoya. "Ennyit még egy teljes F1-es szezon alatt sem tudtam produkálni a McLarennel. Az elmúlt hónapokban ajánlatot kaptam a Toro Rossótól, és mielőtt még leigazoltam volna a Ganassihoz, tárgyaltam a Red Bullal, a Williamsel, illetve a Toyotával. Az említett csapatok mind versenyképesek, és biztos vagyok benne, hogy az idei évben jól fognak szerepelni, így nem is velük volt a probléma, hanem azzal, hogy máshoz akartam kezdeni. Boldog vagyok, hogy a váltás mellett döntöttem, pedig nem volt egyszerű a helyzetem."
"Egy Forma-1-es autó kivételes dolog, fantasztikus vezetni. Egy versenyző számára ez a csúcs, itt lehet a legjobban a határon autózni, nem véletlenül hívják a motorsportok királykategóriájának. Azonban az autó csak egy dolog, a versenyek is legalább olyan fontosak, és jelen pillanatban a futamok nem voltak olyan élvezhetőek, mint amilyenre vágytam" - folytatta a kolumbiai versenyző, aki nemrég megnyerte a Daytona 24 órás megmérettetést.
"Amerikában is elégedetlenek a NASCAR versenyekkel, azt mondják, hogy nem elég látványosak, noha egy futam alatt nem kevesebb, mint hetven előzést produkál az ember. Gondoljunk csak bele, hogy ha így vélekednek az ottani emberek, akkor mit mondanának a Forma-1-es versenyekről. Számomra az volt a legbosszantóbb a Forma-1-ben, hogy ha nem volt győztes autód, akkor akárhogyan is vezettél, esélyed sem volt a győzelemre. Lehettél Ayrton Senna, Michael Schumacher, vagy Alain Prost, ha nem volt alattad győztes autó, akkor egyszerűen labdába sem rúghattál."
"A NASCAR-ban 36 verseny van egy évben, és legalább 50 versenyző esélyes a győzelemre. Az első és a harmincadik között szinte alig van különbség, így nüánsznyi dolgok döntenek. Ezzel ellentétben, ha a Forma-1-ben egy ötödik helyre jó autód van, és életed legjobb formájában vagy, akkor maximum a negyedik pozícióba tudsz felzárkózni, de ha nem teljesítesz jól, akkor is hatodik leszek. Minimális a különbség, mert minden az autóról szól." - olvasható az f1hirek.hu-n.