2024. december 3. - Ferenc, Olívia

Frissül a magyar nyelv értelmező szótára

Az elmúlt másfél évtizedben létrejött magyar szavakat és a Magyarországon is meghonosodott, idegen nyelvű kifejezéseket gyűjti értelmező szótárba a Tinta Kiadó - közölte a könyves műhely ügyvezetője.
2007. február 18. vasárnap 10:21 - Hírextra
Kiss Gábor elmondta: mindenkitől várnak javaslatot arra, mely szavak kerüljenek be az Új szavak, új jelentések a magyar nyelvben című kiadványba. Az év második felében napvilágot látó kötetben a tervek szerint ezerötszáz szó kap helyet; elképzelhető, hogy a szótárt két-három évente megújítják majd. Az egér, a kártya vagy a tűzfal ma már mást is jelent, mint egykor, míg a pendrive, a mountainbike vagy a patchwork szó teljesen beépült a magyar nyelvbe - említett a szótár lapjaira való példákat Kiss.

Számos szóösszetétel is újdonságot jelent: a biopiac, a biodízel, a drogbaleset, a drogbáró és a projektvezető szó nem létezett korábban. Az ügyvezető kiemelte: problémát jelent, hogy a magyar nyelvhasználatba teljesen még be nem épült szavakat másképp ejtik, mint ahogyan írják.

Így sokan nem tudják, hogyan kell írni vagy ejteni az amúgy gyakran használt és magyar megfelelővel nem rendelkező notebook, hacker, know-how szavakat. A szótár ehhez is segítséget kíván nyújtani. A könyvben helyet kapnak a létező, azonban új összetételben megjelenő szavak, így például az ügynöktörvény és a kerettanterv.

Kiss Gábor hangsúlyozta: a kötetben a nyelvészek által ellenőrzött jelentés mellett az elterjedt, tréfás szinonimákat is felsorolják; a pendrive esetében például a "cumi" és a "toll" is odakerül.

A szótár kiadásának célja, hogy a magyar nyelv újdonságaira, fejlődésére, megújulására, valamint az új szavak létrehozásának szükségességére is felhívják a figyelmet - mondta a kiadóvezető. Emellett fontosnak nevezte azt is, hogy a fiatalok és idősek által használt nyelv ne távolodjon el túlzott mértékben egymástól, ne keletkezzen kommunikációs szakadék.

Az ügyvezető hozzátette, hogy évente mintegy ötszáz új szó kerül a magyar nyelvbe, elsősorban a technikának és a számítástechnikának köszönhetően.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását