Egy riportműsorban azt mondtad, hogy botrányhősnő vagy.

Nem vagyok botrányhősnő, egyszerűen azt csináltak belőlem. Ez eléggé bosszant, mert én ennél sokkal többre tartom magam. Nekem nem tettek a seggem alá milliókat, mint a Rúzsa Magdinak, úgyhogy ha én azt akarom, hogy írjanak rólam, vagy esetleg a zenémről is pár sort, akkor muszáj, hogy szóba álljak a napilapok újságíróival. Viszont ma már olyan keményen küldtem el valakit... Nem is küldik el a cikket, hogy ellenőrizzük, olyanokat hazudnak! Nem beszélnek velem, aztán leírják, hogy dumáltunk nem is tudom, miről. Nagyon rossz irányba ment el ez az egész. Amikor kicsi voltam, a Megasztár után....

Ja, amikor „kicsi” voltál, értem...

Hát, húszéves voltam, azt sem tudtam, hogy működik ez az egész. Régebben nem találkoztam ilyenekkel, legfeljebb valami underground magazinban voltam benne a zenekarommal, amikor lekaptak minket valami koncerten. Nem voltam ehhez szokva.

Azért nem lehetett nehéz ezt neked megszokni, hiszen amiből téged botrányhősnővé faragtak, abban van némi igazság, nem?

Annyiban igaz, hogy őszinte vagyok, és egy csomószor jobb lenne, ha nem is mondanék semmit, csak akkor meg nincsen cikk. Úgyhogy nagyon nehéz.

Szóval ez az imént őszinte irigység volt tőled a Rúzsa Magdi kapcsán.

Dehogyis, nem irigylem, egyáltalán nem irigylem őt. Viszont olyan szempontból tökjó, hogy ilyen nagy promóciót tesznek a csaj alá.

Nem látsz benne annyival több munkát, amennyivel jobban támogatják őt? Rúzsa Magdi azért néhány fordulóval többet szerepelt az ő Megasztárjában, mint te a tiédben...

Jobbak az idegei, lehet... Én nem is akartam akkor tovább ottmaradni, ezt nem sajnálom, legalább nyugisabb napjaim voltak utána. Nem tartom annyira fontosnak a Megasztárt.

Nem fontos? A te sorsodat megváltoztatta, nem?

Nem. Előbb-utóbb biztos a zenei szakmában mozognék, legfeljebb nem a popban. Inkább undergroundban. Maximum nem lenne ennyi pénzem. Nem, mintha most gazdag lennék, szóval érted. Mindig szar, de legalább...

...panaszkodjunk, ha lehet.

Á, mindegy. Inkább nem akarok. Majd a dalaimban megírom. Úgyis most készül a következő lemezem.

Mindig te írod a dalaidat?

Igen. Az első lemezen csak négy vagy öt nótát. Viszont mindenbe beleszólok, mert semmi sem jó, csak akkor, ha már én is hozzátettem magamat. Sokkal jobban átjön az embereknek, ha valaki teljes szívéből adja magát egy dalban, ezért ragaszkodom hozzá, hogy az összes számot én szerezzem. Szövegírással viszont a jól bevált „Orbán-módszert” alkalmaznám, mint sok más popzenekar: az Orbán Tomi nagyon jó szövegíró, és igazán érzi, hogy mire van szüksége az embereknek. A médianótákra, amiket majd kiválasztunk, biztos, hogy őt fogom felkérni, hogy írjon szöveget, mint például a legutóbbi nótámra is, amelyiknek az a címe, hogy Éld át az életem.

A Barnának adsz a véleményére? Mondja például azt, hogy „ez így nagyon nem jó, csináld másképp”?

Nem, éppen ez az, hogy nekem van valami ötletem, amit leprüntyögök a zongorán a kis tudásommal – amit mindig fejlesztek, mert most is felvételire készülök a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakára, vagy második helyen jelöltem meg a Kodolányi János Főiskolán induló jazz tanszakot. Eddig a Lauschmann Gyula jazz konziba jártam, de most még intenzívebben nyomom a dolgot, ellébecoltam az utolsó évemet ebben a jazz konziban, mert nagyon sok volt ez a tévés elfoglaltság, viszont kell a promóció... Most jár hozzám egy nagyon tehetséges zongorista fiú, aki zongorából meg elméletből tanít, és közben járok a Lakatos Ágihoz, aki a Barnabást és Mujahid Zolit is tanította, és tényleg eszméletlen fejlődés van... Annyira profi énekeseket kreált, mármint az alapanyag is király, de ez a nő tényleg egy zseni. Olyan dolgokat mutat, hogy egy hónap, és tényleg mindenkit leéneklek.

A Barnabásnál vesztettem el a fonalat: nem akar, vagy nem hagyod beleszólni a zenédbe?

Kitalálok valami dolgot és akkor jön, és megmutatja, hogy szerinte hogy szólna szebben. De addig úgysem nyugszom, amíg úgy nem hangzik, ahogy én hallom a fejemben. Akkor megvan egy alap, azzal átmegyünk a Romhányi Áronhoz, aki a United billentyűse, és neki megvan a megfelelő program, meg ilyen ketyerék, amivel csinálunk egy demót, azt átküldjük a másik produceremnek, SzabóZ-nek, aki viszont nagyon durván ért a hangszereléshez meg a mostanában divatos zenei trendekhez, és ő csinál vele valami egészen fantasztikusat.



Múltkor láttalak a Viván egy diszkóban haknizni...

Jaj, az király volt, azt mondtam ,hogy „Helló, sziasztok, én vagyok Sári Évi innen, a szarvasi diszkóból”... Csak már nem bírtam kimondani mert kicsit tetőfokára hágott a hangulat.... Meg nagyon sokáig várattak. Azt hittem előbb lesz a fellépés, és akkor csak ott sorba hozták a pezsgőket nekünk.

Te az ilyen diszkós fellépésekben elemedben vagy, vagy te is úgy gondolod, amit most divat a zenészek körében hangoztatni, hogy az élő fellépés sokkal jobb, és azt szívesebben vállalnád?

Figyi, azt vettük észre – és ezt nem csak én, hanem az egész szakma tudja –, hogy az embereknek csomószor elég az, ha élőben láthatnak valakit. Nem is az érdekli őket, hogy hogyan énekel az előadóművész. Ja, és néha olyan szakadt technikai cuccok vannak, hogy kikérem magamnak, nem is tudom, hogyan lehetne azon élőben énekelni. Egyszer még le is kellett jönnöm a színpadról, mert recsegett az egész, a közönség meg sajnált, hogy hogyan lehet ilyen szar cuccot odahozni. Nagyon gázos volt... Amíg nem lesznek olyan körülmények, addig ne is csodálkozzanak az emberek, hogy playback-bulik vannak. Egyébként néha sokkal többet lehet adni egy playback-bulival. Ha azt veszed, hogy másokat is mozgásra bírsz azzal, hogy te is száz százalékon nyomod fönn a színpadon, nagyon durván ki lehet fáradni. Ja meg én ráadásul mindig ráénekelek, attól még beleadom magam. Csak egyszerűen vannak olyan helyzetek, amikor inkább nem. Mert mondjuk másnap kell énekelni egy fontos helyen, ahol lehet is, és nem fél, hanem másfél órán keresztül, és ha még előző este elszáll a hangom, akkor cseszhetem a másik bulit, érted. Nem mintha nem szeretném az élő bulikat, dehogy, tökre szeretem őket. Nekem is van minden hónapban élő klub-bulim a Morrison's Pubban, most is lesz március 5-én. És mindig telt ház van, és külföldiek szoktak odajönni, hogy mennyire kurvajó... És annál jobb érzés nincs, mint hogy a saját szerzeményemre önfeledten táncolnak az emberek.

Azt mondtad a beszélgetés elején, hogy ezt a „botrányhősnőséget” nem te akartad, hanem ez így alakult, viszont azt is mondtad, hogy mostantól nem így lesz. Mit tudsz ezen te alakítani?

Nem veszem föl a telefont. Vannak már ilyen tiltólistás újságírók, akiknek megpróbálom megjegyezni a telefonszámát...

Azért részedről is kéne valami vérmérséklet-beli változás, hogy másképp menjenek a dolgok. Gondolok itt olyanra, amikor valami divatbemutató díszlete mögött találtak benneteket in flagranti...

Nahát ez, basszus! Komolyan mondom, ezen azóta... És mindig felhasználják az előző szarságukat, amit leírtak, az a legrosszabb. Hiába nem mondok semmit, majd odateszik a három hónappal ezelőtti cikkből finoman, szolidan a nagy baromságukat, amit már egyszer kitaláltak. Azon a divatbemutatón minden modell a paraván mögül jött ki, nem is tudom, hogy találhatták ki, hogy mi ott nyilvánosan szexelünk...

Szóval ez kamu volt?

Hát persze, hát mit gondolsz, majd biztos... Meg sem fordul ilyesmi a fejünkben.