Reményekkel telve közelítettük meg a sajtótájékoztató helyszínét, a Marczibányi téri Művelődési Központot. Reményeink forrását a Megújuló Magyarországért Mozgalom honlapján, a www.torgyanjozsef.hu-n elérhető tartalom képezte. Az ott található elnöki köszöntő alapján Torgyán az egész politikai elitet le akarja váltani, és a „fiatalok lendületére, és a korosabbak segítségére épülő össznemzeti mozgalmat” hirdet. Bizakodásunkra csak fátyolnyi árnyékot vetett az új szervezet emblémája: Magyarország képe nemzetiszínben, körülötte a Trianon előtti Magyarország körvonalai, és az egészen egy fekete, kardot szorongató, szárnyaló turul sziluettje. Még a Millennáris környékén elhessegettük magunktól egy második MIÉP vízióját, így tiszta szívvel (és a Marczi bejáratánál árusító népviseletes asszonyság jóvoltából két 250 Ft-os kokárdával) léptünk be a leendő megújulás bölcsőjébe.
A büfé előtt kedélyes kávézóhangulat, az úri közönség inkább ücsörög, fogyaszt, esetleg kisebb csoportokba verődve társalog. Ha Józsi bácsi a fiatalokra számított, akkor minden bizonnyal csalódnia kellett: néhány kivételtől eltekintve a jelenlévők inkább erős nyugdíjaséveiket tapossák. Ez még nem is annyira meglepő, hiszen várható volt, hogy elsősorban a Torgyán személyével szimpatizálók alakítják majd a leendő párt törzsét, azok pedig hozzávetőleges becslésünk szerint annyian lehetnek, amennyi a Független Kisgazdapárt támogatottsága volt az utolsó mérhető időszakban.
„Vazsmegyéből!”
Az egybegyűlteket viszont megdöbbenésünkre Gyurcsány Ferenc hangja szórakoztatta a hangszórókból. Először szabotázsra gyanakodtunk, de csak egy összevágott Öszöd-besztof volt, az „elkúrtuk”, „hazudtunk” stb. részeknél takarosan hozzákeverve az MSZP-kampánydal refrénje, az „Igen-igen!”. Ezt követően a Kossuth térről ismerős nemzeti rockdalok voltak hallhatók háttérmuzsikaként. Csurka szelleme ekkor kajánul előkacsintott az egyik sarokból.
A sajtó képviselő mérsékelten bár, de szállingóztak; több vaku, és egy-két kamera is hadrendben állt már, mikor Torgyán József befutott, karján nejével. Cseh Máriára egyébként láthatóan olyan hatással volt a politikától távoli lét, mint amikor az ember szabadságra megy, és utána kimondva-kimondatlanul mindenki megjegyzi róla, hogy „mennyivel jobban néz ki, mint mikor legutóbb láttuk”. Torgyán doktort innentől lekötötte a protokoll: hívei közül sokan akarták személyesen üdvözölni („Elnök úr! Szervusz! Vazsmegyéből!”), sokakhoz pedig ő ment oda, hogy tiszteletét tegye. Mint mindig, Torgyán József most is látványosan úriemberkedett: minden hölgynek kijárt a kézcsók és a bókolás.
Három perccel a tájékoztató előtt a hazai sajtónak fenntartott regisztrációs listán meglehetősen foghíjasan sorakoztak a jelenlévők aláírásai, a külföldi média papírján pedig egyértelműen csak híj volt. Úgy tűnik, sem a dél-koreai Yonhap hírügynökség, sem a Californiai Magyarság szerkesztői, de még az Al Manar Al Kurdi munkatársai sem értek ide időre. Pedig a lehetőség adott volt számukra: a nemzeti-keresztény pártkezdemény mélységes toleranciát gyakorolhatott, hiszen még az ITAR-TASZSZ is szerepelt a meghívottak listáján. 
A szitkozódó média
Ugyanilyen mérsékelt volt Torgyán József is, miután beült a helyi hangosítás és az ATV mikrofonja mögé. Kicsit magányosnak hatott a zöld terítős asztal mögött, különösen, hogy mellette két szék is üresen maradt. Talán ezért is kezdte kicsit „rozsdásan”: a tőle megszokott szólamokkal indított, miszerint a kormány megbukott, a keresztény-nemzeti oldalon meg senki sem maradt, amióta Orbán Viktor „hátbaszúrta a keresztény-nemzeti jobboldalt és annak fő erejét, a Független Polgári Kisgazda- és Földmunkás Pártot”, és átment az MSZP „látszatellenzékébe”. Közölte, hogy nem tömegpárt készül, hanem választási és programpárt, hogy az embereknek végre ne a kisebbik rosszra kelljen majd szavazniuk. Kiosztotta Göncz Kingát is, mondván: azt még az MSZP meg az SZDSZ sem gondolhatja komolyan, hogy a külügyminiszter jól végzi a dolgát. Torgyán szerint amúgy sincsen igazi magyar külpolitika, pedig kéne, hogy legyen, hiszen Magyarország az egyetlen olyan ország, amely a trianoni döntés óta „önmagával határos”. Ennél a pontnál Csurka szelleme beleharapott egy kikészített pogácsába, és a földre morzsázott.
Az egykori földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter utóbb olyannyira belelendült, hogy a sajtó képviselői egyszeriben azon kapták magukat: Torgyán József éppen őket savazza. Ugyanis a pártvezér kitért új szervezete nevére is. Mint mondta, azért nem használhatta mozgalma nevében a „kisgazda” szót, mert azt a média szitokszóvá tette, mikor az FKGP-t korrupciós ügyekkel hozták összefüggésbe, pedig – tette hozzá – az FKGP volt mindig is a legtisztább, korrupciótól távol álló párt. Az újságírók ekkor összenéztek: nem tudni, hogy a közös bűntudat, vagy az utóbbi kijelentés vezérelte-e eme tettüket. Torgyán szóban rehabilitálta Szabadi Bélát is, felemlegetve, hogy ha valakiknek szúrták a szemét az FTC reklámszerződései, akkor meg kéne nézni az FC Felcsútéit is. Itt, a sajtótájékoztató kezdetét követő 14. percben bizonyosodott be, hogy a régi seprő ugyanúgy (jól? rosszul?) seper most is, mint egykoron, amikor Torgyán – visszatérése óta először – egy jól ismert „... igen tisztelt hölgyeim és uraim” kifejezéssel toldotta meg mondandóját.
Végül röviden ízelítőt adott a tájékoztatót követő gyűlés programjáról, ígérve, hogy számára nem lesz tabu egyetlen téma sem, így ha vele tartunk, megtudhatjuk a véleményét több dologról is, köztük a tavalyi, október 23-i eseményekről, és arról, hogy szerinte Árpád-sávos zászló-e, amit a Kossuth téren lobogtatnak. Csurka szelleme úgy hegyezte a fülét, mint egy vadászkutya.
Bal vagy jobb?
A helyiséget elhagyva az emeleti színházterembe tartottunk a Megújuló Magyarországért Mozgalom híveivel. Kis fennakadást okozott, mikor a központi lépcső tetején két lehetőség kínálkozott a gyűlésre igyekvőknek a további felfelé hatoláshoz. A tanácstalanságot megfogalmazó kisgazda külsejű úriember felvetése egyben a párt jövőjéről tartott vitaindító kérdés is lehetett volna: „Most a baloldalon megyünk, vagy a jobboldalon?” Próbáltuk összeszedni a pro és kontra érveket, de mire végeztünk, a tagság döntött: a lépcsőfordulót követően a többség a jobb oldali lépcsőn folytatta útját.
A mozgalom március 15-i emlékműsorának első fellépője egyből utat is mutatott a grádicsokon korábban bizonytalan, őszbe csavarodó közönségnek: Szakács Gábor Wass Albert Láthatatlan lobogó című művét adta elő gitárral, előtte pedig elmondta,hogy azért választotta ezt a költeményt, mert véget kell vetni annak, hogy ősi jelképeinktől – mint például az Árpád-sávos zászlótól – fosztják meg egyesek a magyarságot. A dal végén Csurka szelleme tapsolt a leghangosabban, mi pedig úgy találtuk, hogy innentől okafogyottá vált megvárni Torgyán véleményét a piros-fehér sávos lobogóról.
Sinkovits Vitai András folytatta a sort, aki saját magát kísérte táltosdobon, verselt és énekelt. Az idősebb közönség soraiban nagy sikert aratott előadása, a rövidnadrágból épphogy megszökött tudósítónk viszont nem tudott elvonatkoztatni attól, hogy a színpadon a magyarság eszméjét erősítő színész amúgy sokaknak a Jóbarátok című amerikai sorozat Chandlerének szinkronhangjaként ismert. Sinkovits Vitai után Szakács Gábor és gitárja zárták az ünnepi műsort. 
Szabad internetet!
A magát „konferanszként” bemutató Petrás László szerint innentől következett az érdemi munka. Először is a színpadon álló hosszú asztalhoz szólította a Megújuló Magyarországért Mozgalom elnökségét: Szabó Ferencet, Botos Gábort, Csizmadia Józsefnét, Németh Attilát, Czike Lászlót, Drábik Jánost, Hegedűs Miklóst, Szeszák Gyulát, Harcsa Irént, Szalay Zsoltot és Torgyán József elnököt. Bíztunk benne, hogy Torgyán beszédével kezdenek, ehelyett a pártelnök most csak köszöntötte az egybegyűlteket, a meghívott pártok – közülük kiemelten a Jobbik – képviselőit. Ezután Czike László kapott szót, aki felszólalásában hosszasan ecsetelte a mozgalom 12 pontját. Felkaptuk a fejünket, mikor második tételként a magyar sajtó és internet szabadságát követelte: azt mondta, biztos sokan furcsállják, hogy az internetet is idevonta, hiszen azon talán még nagyobb is a szabadság, mint kellene, de ha csak azt említi, hogy mikor és hol szakadnak meg bizonyos vonalak, akkor mindenki érti, hogy mire gondol. Mi nem értettük.
Amikor pedig Czike László kifejtette, hogy a rendszerváltáskor 22 milliárd forint volt az államadósság, most pedig ennek a többszöröse, tehát ez a mostani rezsim még annyira sem működik jól, mint az előző, a szónok közgazdászi nagyságának teret adva elhagytuk a helyszínt. Csurka szellemét később állítólag többen látták még ott.
