A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény a nyírbátori AzFeszt-en, ahol Veres János pénzügyminiszter fiai állítólag megzsarolták az egyik büfést. Az esetről rejtett kamerás felvételt is készítettek, de ezen zsarolásra, önbiráskodásra, egyéb bűncselekm
2007. augusztus 21. kedd 08:22 - Hírextra
Az ügyet kirobbantó vendéglátós, Baracsi János is azt mondta a lapnak: nem védelmi pénzt kértek tőle, és a Veres-fiúkat nem tartja gengsztereknek. Mindössze azt sérelmezi, hogy jóban vannak azzal a másik árussal, akivel tavaly konfliktusba került a fesztiválon. A két büfés közti incidens idején a médiában megjelent állításokkal ellentétben nem voltak ott a Veres-fiúk, Gábor és Tamás - ismert el Baracsi János, aki azt is mondta: a rejtett kamerás felvételről nem tudott.
Veres János pénzügyminiszter személyiségi jogok megsértése és rágalmazás miatt pert indít a felvételt nyilvánosságra hozó HírTV valamint a Magyar Nemzet ellen.
A bandának felelnie kell a hatóság félrevezetése miatt is, ugyanis azt hazudják hogy a felvételek nem valódiak!
legjobb
2007. augusztus 21. 09:56
Lehet hogy nem zsaroltak, csak akkor az ügyet vizsgáló emberek nem merjék rendőrnek nevezni magukat. Hivatalból kötelesek eljárni ilyen esetekben. A zsarolás egyértelmű az ember elmondta a videón hogy nem engedi a büfét árulni ha nem fizet ennyit meg annyit, teljes mértékben kimeríti a zsarolás fogalmát. Továbbá szerződésszegés is történt, ugyanis a büfésnek volt érvényes bérleti szerződése, amiben benne volt hogy, mit szabad, mit nem szabad. Mivan ezekkel a nyomorék zsarukkal be vannak szarva valakitől??????????