Kinek mi az arcátlan pimaszság. Valahogy a szomszédos országok kommunista gyökerű vezetői garnitúrájának minden velünk kapcsolatos, európai gesztus arcátlan pimaszságnak tűnik. S ez nyilván még hosszú évekig, évtizedekig így marad, hiszen semmi jel nem utal változásra. Érdekes, hogy a térség posztkommunista elitjéből szinte egyedüliként a magyarországi illeszkedett be zökkenőmentesen az EU-s szellemi struktúrába. Hamar magáévá tette az ideológiamentes, pragmatisa nyelvet, egyáltalán az egész PC-t. Semmi sovén retorika, semmi kirekesztés, semmi sérelmi politika. Sőt, sokkal inkább túlkompenzálás. Már tényleg mindenkitől mindenért bocsánatot kértünk, talán még Trianonért is, ha Árpád-vezérért in concreto nem is.

A szlovák uralkodó (s a történelemkönyvekben is kiemelt helyen szereplő) elmélet szerint a szlovákok már isten tudja mióta itt vannak a Kárpát-medencében, a szlovák állam pedig körülbelül ötszáz éves. Mi, gaz, barbár, a lóhúst a mai napig nyereg alatt puhító magyarok pedig félmillió szlovákot eltüntettünk a Pilisből. A megmosolyogtató legendákkal, előítéletekkel Dunát lehetne rekeszteni. Igen, simán el lehetne vele rekeszteni a közös Dunát!

A felvidéki magyarság, mely a szlovák lakosság mintegy egytizedét teszi ki, még akkor is nehezen harcolja ki evidensnek tűnő jogait, mikor éppen része a kormánykoalíciónak. Állandó maratoni egyeztetések, "megállapodások" után mindig ugyanaz jön: szószegés, mellébeszéd, elsunnyogás. Nagy szavak és a nagy semmi.
Most pedig különösen nehéz a helyzet, hiszen a Magyar Koalíció Pártja (MKP) már nem része a hatalomnak.

Az (egyetlen) államnyelv a szlovák, s 2007-ben is hátrányban van, aki nem beszéli (eléggé), aki saját anyanyelvén akar ügyintézni, érvényesülni. A korántsem egyedi Malina Hedvig-ügyről ne is beszéljünk. Mert a kilencvenes években főleg, de mostanában is, informális csatornákon keresztül bárki, akinek volt füle, értesülhetett arról, hogy rendszeresen érnek magyarokat atrocitások származásuk, nyelvhasználatuk miatt. Kedvenc történetem, mikor is 1996-ban Besztercebányán a helyi fiatalok körbeálltak egy angol turistacsoportot a kietlen éjszakában, s jól elagyabugyálták őket, miközben azt kiabálták: "Hülye magyarok!"

Hogy lesz így béke? Egyfajta látszatbéke beállt Szlovákiában, az ország EU-s csatlakozásakor, s fellélegzett a hatszázezres magyar közösség is. Aztán jött az ifjú, ügyesen populista Fico, s folytatta elődjei legrosszabb hagyományait. Bevette a kormányába a minden szint alatti politizálást folytató, kvázi fajgyűlölő, Jan Slota vezette Szlovák Nemzeti Pártot és a többszörösen bukott, hatalommal való visszaéléssel több százszor eredménytelenül megvádolt posztkommunista Meciar pártját, a HZDSZ-t.

Nézzük meg csak az MKP bocsánatkérésre ösztönző javaslatát. Igazából nem kér semmit. Csak egy formális gesztust, ami nem kerül semmibe. Igazából, a legendák ellenére, még valódi szavazatvesztéssel sem járhatna, hiszen szociológiai felmérések is megerősítették, hogy a magyarellenesség mértéke a lakosság körében jóval kisebb, mintsem azt ki lehetne következtetni abból a tényből, hogy Szlovákiában sincs valamire való támogatottsággal bíró párt magyarellenes retorika nélkül.

Hiszen a kutatások is kihozták a józan paraszti frankót, hogy valaki minél Délebbre lakik szlovákiában, annál inkább semmi baja a magyarokkal, míg Északon, a hegyekben, ahol a falvakban még magyar embert sose láttak, hagyományosan a legerősebbek a populáris és szélsőjobboldali erők. Azt hiszem ez tényleg arcátlan pimaszság.