Hallgatni arany - mondja a közmondás. Kérdés, hogy akkor miből van a zaj, amelyben ma élünk. Mentő-, rendőr-, tűzoltóautó szirénája, repülők, autók, motorkerékpárok zúgása, a szomszéd televíziója, a gyerekek lemezjátszója, a mobiltelefonok "dallama"... Az amerikai hadsereg nemrég hozta létre a "hangos lövedékek" arzenálját, előre felvett, 145 decibelre felerősített gyereksírással.
Negyvenöt decibeles zajban nem lehet aludni, a közlekedés zaja, amelyet egy járókelő a járdáról hall, eléri a 70 decibelt. Nyolcvanöt decibel már károsítja a hallást, 120 decibel éles fájdalmat okoz a fülben, el lehet képzelni, mi történik 145 decibelnél - írja a La Repubblica című olasz napilap.
Tudományos publikációk rendszeresen figyelmeztetnek arra, hogy a bennünket körülvevő kakofónia veszélyezteti egészségünket. Agresszivitást, magas vérnyomást, stresszt, szívzavarokat okozhat. Sim professzor emlékeztet arra, hogy a vallás, filozófia, művészet, irodalom, zene a maga eszközeivel mind azt bizonyítja, hogy a csend a civilizáció számára alapvető szükséglet, egy folyó, amelyen az emberi gondolkodás navigál. És ez a folyó most kiapadással fenyeget.
A zaj - írja Stuart Sim - fokozatosan tönkreteszi az emberi gondolkodást. Gondolkodom, tehát vagyok - cogito, ergo sum. De szörnyű zajban gondolkodni nem lehet. A "Kiáltvány a csendért" védekezésre szólít fel ellene. Példának állítja a buddhista szerzeteseket, a trappista barátokat, a kvékereket, akik a csendet az önismeret abszolút eszközének tartják. Utal Susan Sontag amerikai írónőre, aki szerint a csend a párbeszéd egyik formája. John Cage zeneszerzőre, aki azt állítja: nincs olyan csend, amely ne lenne tele hanggal. "Ugye, a legszebb pillanatokban elakad a szavunk" - mondta Marcel Marceau, a nagy pantomimművész, aki szakértő a csend kérdésében.
A szerző javasolja mindnyájunknak, hogy próbáljunk legalább időnként kikapcsolt mobiltelefonnal, távol a forgalomtól, csukott szájjal gondolatainkat hallgatni.
