A minap a betű híven „Tilos Rádió helyet keres! sos! help, ha tudsz” témájú levelet küldtek a rádiósok várható utcára kerülésük miatt, mivel mindössze két hónapjuk maradt, hogy műsorkészítésre alkalmas épületet találjanak. A levélben közlik, „mit kell tudnia a helyiségnek”, ahonnan továbbra is zúdíthatnák az éteren keresztül a hallójáratokba a véresen komoly és idétlenül hülye gondolatmeneteket, valamint a hazai viszonylatban még mindig unikálisnak számító zenét.

Jómagam nem tudok elfogultság nélkül írni a helyről, hiszen a Tilosnál műsorkészítőként eltöltött nyolc évemből majd' hármat a Kinizsi utcai objektumban töltöttem, ha túlozni akarnék, azt írnám, a két kezem munkája is benne van a most álló falakban, ami, persze nem igaz. A Kinizsi mozi megszűnését követő Blue Box roncsainak apokaliptikus közegében a deszkapallókon egyensúlyozva vigyáztam, hogy az összegányolt stúdióba araszolván a ruhám nehogy összekoszolódjon a vakolatlan falakon; semmi két kezem munkája. Mindez 2000-ben volt, ha jól emlékszem.

A Podmaniczky utca kényelmesre belakott stúdiólakása után ambivalens érzésekkel költöztettük át a kócerájt és magunkat a Ferencvárosba. Egyfelől nehezen szoktuk a még félkésznek sem mondható állapotokat, hogy minden igyekezet ellenére sem tudtuk bemocskolódás nélkül megúszni a műsorkészítéssel ott eltöltött két-három órát, pocsék volt a technika, interneten adtunk, amit a kutya sem hallgatott, és többnyire kurvára fáztunk, a stúdióban látszott a leheletünk pofázás közben.

Másfelől viszont kecsegtető volt a korábbinál szeparáltabb, nagyobb függetlenséget nyújtó új épületben folytatni a rádiózást, mely a tér adta lehetőségekből eredően kiválóan alkalmasnak látszott koncertek, filmvetítések lebonyolítására és kocsma működtetésére is, amely funkciókat az idő haladtával szép lassan abszolválta is a ház a körüllakók legnagyobb örömére-bánatára.

Mit volt mit tenni, az egy-egy hónapos, ideiglenes frekvencián történő sugárzásnak is köszönhetően kibekkeltük azt a bő két évet, mely alatt a négy falnak gyártottuk a hol jobb, hol már-már hallgathatatlanul szar műsorokat, mígnem hét szűk esztendőre megkaptuk a 90.3-as frekvenciát a nagy tekintélyű ORTT-től. Ez 2003. márciusában történt.

Éppen a Biciklisszázad című parasztosan intellektuális, jó kis zenékkel tűzdelt műsorunkat prezentáltuk a süket füleknek egy hűvös márciusi napon, mikor váratlanul telefoncsörgés zavarta meg a stúdió idillikus többed magányát. A hívó felindultan közölte, hogy autórádiójában hallgatja a szövegelésünket. Azt gondoltuk, hülyéskedik, szívat minket, de aztán érkezett egy újabb hívás, majd még egy, megint egy, és így tovább, mi pedig kibicikliztünk a Kultiplexből a nagy büdös éterbe. Akaratlanul is Tilos-történelmet írtunk azon a délutánon. Utóbb kiderült, nem utoljára.

Mire a stúdióból kiértünk a kocsmába, már jócskán gyülekeztek a rádiósok és a holdudvarhoz tartozó emberek, egyesek túl voltak az evangélium hallatán gyorsan felhajtott gyorsítókon is, úgy fogadtak bennünket, mintha legalábbis nekünk lenne köszönhető, hogy kinn vagyunk az éterben, pedig csupán azt vártuk, hogy mihamarább magunkhoz vegyük az első korsó söreinket, és kitaláljuk, jövő héten milyen témában próbáljuk majd a megnövekedett közönségünk füle hallatára jól érezni magunkat.

A Kultiban egyébként is jó volt múlatni az időt, akkor is, amikor semmilyen program nem kínálta magát az obligát sörökön és egy-két tilosos cimborán kívül, volt továbbá méltányos áron Tilos-menü, és kellemes zene szűrődött ki a kerthelyiségbe. Gyakran előfordult, hogy Barangó kollégával ott mulattuk és bosszankodtuk végig a délutánt politikusaink és médiamunkásaink aktuális balf_szságain, hogy aztán a következő héten mindezt valamiféle műsorkeretbe gyömöszölve ráöntsük a T. hallgatóságra.

Ha már a hely nem túl szerencsésen választott nevében benne foglaltatik a 'kult' előtag, mely utalhat a kultusz és a kultúra szavakra is, érdemes néhány szóban megemlékezni az intézmény programjairól. Az alapjáraton mozi-funkció természetes velejárójaként többnyire középkategóriás, néha pocsék, megint néha kuriózumszámba menő, igényes filmeket is láthatott itt a legtöbbször gyér számú közönség. A zenei felhozatal lényegesen erősebbre sikeredett, miként a közéleti programok befogadása is szerencsés választásnak bizonyult, gondolok az egyik nyári melegfesztivál vagy a Szenvedélyek Napja egyes rendezvényeire. Kétszer is a vakokról szóltak a ház egész napos programjai, láthatatlan kiállítással és ingyenes gyógymasszírozással.

Nem szabad elfeledkezni a 2004-es januári Tilos Rádió-ellenes tüntetésről sem, melyet a szebb napokat is megért épület elé szerveztek az önérzetükben sértett keresztény úri középosztály tagjai, vagy kicsodák, M Giorgio Richard pedig épp a Kulti felé tartva vette magához ama ajándékba kapott fehér színű cukorkát, mely ellenállhatatlanul izraeli zászló égetésére ösztönözte a gyanútlan fiatalembert. Azok voltak ám a szép idők!

Annak ellenére, hogy jómagam az elmúlt években mind a helytől, mind a Tilostól eltávolodtam, szomorúan veszem tudomásul, hogy ismét ledózerolnak egy objektumot, amely sokak számára kínált alternatívát valamiféle szabadságvágy kifejeződéséhez. Attól viszont előre hányok, amikor majd a hajdani nagy öregek maguktól meghatódva, valamiféle kulturális forradalmár pózában tetszelegve mondják bele a kamerába az egykori kultis sztorikat a Volt egyszer egy Kultiplex című műsorban, melynek műsorvezetője Winkler Nóra lesz, sugározza az m2.