Az ausztráliai születésű, ma is ceruzavékony Cave négy gyermekes értelmiségi családból származik, szigorú anglikán nevelést kapott. Istennel való párbeszédei, összecsapásai, a hit keresése, az ezzel kapcsolatos megvilágosodások és csalódások alapvetően meghatározták énekesi-költői pályafutását. A 70-es évek végén alapította meg első zenekarát, a Boys Next Doort, amelyből híres punk-csapata, a Birthday Party született. A komor, sötét hajú, szinte mindig feketében megjelenő Nick azonban túltett a legtöbb punk-zenekaron, mert szövegei nem álltak meg az olcsó polgárpukkasztásnál, hanem valódi élveboncolást eredményeztek. 1983-ban jött össze Blixa Bargelddel, a mitikus nyugat-berlini Einstürzende Neubauten tagjával, és együtt létrehozták a Bad Seeds zenekart, amely 2003-ig részese volt Cave lemezeinek és koncertjeinek.
A kezdetben még fésületlen lemezek - a The First Born Is Dead, a Your Funeral My Trial - után a filmezéssel és a komoly irodalommal egyaránt kacérkodó énekes egyre igényesebb albumokon feszegette az emberi együttélés lelki és erkölcsi problémáit, a bűn nem mindig bibliai fogalmát, az akarat és végzet kibékíthetetlen ellentéteit. A Tender Prey (1989)című lemezen hallható például egy villamosszékre ítélt gyilkos hátborzongató vallomása, a The Mercy Seat, a The Good Son (1990) egyenesen a tékozló fiú legendájáig nyúl vissza. A Let Love In (1993) talán a legszemélyesebb lemeze, a halállal foglalkozó The Boatman's Call (1997) mellett. Ha valaki meghallgatja a Do You Love Me? című dalt, megértheti, hogy mit jelent valóban, zsigereink legmélyéből szeretni valakit. No More Shall We Part (2001) a tételes-intézményes vallásokkal való leszámolásról szól, egyben az alkoholtól és drogtól való megszabadulásának bizonysága is. Cave és Bargeld utolsó közös munkája a 2003-as Nocturama volt, amelynek záró, negyedórás dala, a Babe I,m On Fire valóságos ál-erotikus haláltánc.
Ezeken a lemezeken a punk, a blues, a gospel mellett a sanzon egyes elemeit is felhasználta. Az énekes azonban már egy évvel később megmutatta, hogy pályája nem tört meg: a két ellentétes hangulatú lemezből, az erőszakos Abattoir Bluesból és a visszafogottabb Lyre of Orpheusból álló doboz új arcát mutatta meg. Az idén év elején Grinderman néven hozott létre új bandát, amellyel visszatért a "brutálisabb" zenei gyökerekhez, közben vers- és prózai lemezt is kiadott The Secret Life of The Love Song címmel.
Cave muzsikáját hamar felfedezték a filmesek, Wim Wenders különösen kedveli őt, szerepeltette is a Berlin felett az ég című filmjében az akkor éppen Nyugat-Berlinben élő művészt, és kiderült: színészként is tehetséges. Egyik dala felcsendül Wenders másik remekművében, a Világ végéig címűben. A Civil halottak szellemeiben Nick már forgatókönyvíróként is szerepelt, filmet készített a neves amerikai avantgard alkotóról, Jonas Mekasról. Dalszövegei mellett számos hangjátékot, egyfelvonásost írt - ezek a King Ink (Tintakirály) című gyűjteményének két kötetében olvashatók - és jelentős irodalmi eseményként üdvözölték az azóta több tucat nyelvre, köztük magyarra is lefordított És a szamár meglátá az Úrnak angyalát című regényét, amelyet egyes kritikusok Gabriel García Márquez Száz év magányához hasonlítottak - nem érdemtelenül. 2001-ben kiadták verseinek gyűjteményes kötetét.
Színházi munkáiban sem tagadta meg önmagát: zenét komponált Büchner: Woyzeck című drámájához, majd ugyancsak a brit fővárosban színpadra állította Franz Kafka pszicho-horrorját, Az átváltozást. Közben magánélete is révbe jutott, miután a négy égtáj felé hagyott szerelmeket és gyermekeket (egy időben P.J. Harvey volt a nagy szerelme). 1999-ben vette feleségül Susan Bick brit modellt, aki ikerfiúkat adott neki. Ausztrália, Nyugat-Berlin és Brazília után végül Nagy-Britanniában, Brightonban telepedett le.
Nick Cave egyike azoknak a rock-énekeseknek, akiknek karizmája a lemezeken keresztül is átjön, élőben pedig szinte odaszegezi a néző minden idegszálát a színpadra, akkor is, ha éppen csak egy szál zongorával kíséri magát. Hatása egészen különös, mert a belőle áradó depresszió ellenére nem "sújtja le" a nézőt, hanem inkább elektromossággal tölti fel. Eddig négyszer lépett fel Budapesten: az első három koncert, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán, az Erkel Színházban, majd az Olimpiai Csarnokban maradandó élmény volt, és nem rajta múlott, hanem a művészetéhez méltatlan körülményekhez, hogy 2005-ös Sziget-fesztiválbeli estje csalódást okozott. Remélhetőleg még eljut új csapatával is Magyarországra.
