Krupa András békéscsabai néprajzkutató egy bükkszentkeresztesi szlovák család kálváriáját, át-, majd visszatelepülését mutatta be előadásában Telekes Béláné önvallomása alapján. Bükkszentkeresztesről 127 család, elsősorban a szegény, nincstelen szlovákok vállalták az áttelepülést a kedvezőbb anyagi lét reményében.
A Telekes család a Csehszlovákiában töltött 13 év alatt kilenc helyen fordult meg, végül beadták a hazatérés iránti kérelmüket, és 1960 júniusában érkeztek vissza a magyarországi faluba.
Telekesné elmondása szerint az áttelepülő szlovákokat idegen családokhoz költöztették, első lakhelyükön nem volt villany a faluban, bolt a harmadik településen működött, nem volt orvos, iskola és községi adminisztráció sem, ráadásul az embereket egy idő után már a honvágy is kínozta.
Krupa András úgy összegzett: míg a magyarokat deportálták, a szlovákok pedig önként cseréltek hazát, előbbi büntetés volt, utóbbi jutalom, közös volt, hogy sorsukat egy hamis szemléletű politikai irány akarataként élték meg.
Angyal Béla helytörténész a csallóközi magyarlakta Gúta 1945-49 közötti történetéről beszélt. A férfiakat már 1945-ben marhavagonokban vitték Pardubicébe, ahol háborús bűnösként, fasisztaként hónapokig tartották őket kényszermunkán - mondta. Gútán 1945 szeptemberében már nem nyíltak meg a magyar iskolák, a magyar tanítók nem kaptak fizetést, 1946-ban már szlovákok foglalták el az összes állami hivatalt.
1947 elején újabb 424 családot deportáltak Csehszlovákiába, a legtöbben kényszerközmunkán dolgoztak 1949 elejéig, és nagy részük végleg Csehországban maradt. Gútáról 2500 magyar került át Magyarországra, Pitvaroson, Mezőberényben, Tótkomlóson, Békéscsabán kellett újrakezdeniük az életüket, volt, aki évekig nem csomagolt ki. Helyükre mezőberényi szlovákok érkeztek.
Angyal Béla kitért rá, a fiatalok már szülőföldjüknek, de szüleik, nagyszüleik száműzetésük színhelyének tekintik az alföldi településeket. Az elmúlt 50-60 évben békés volt a viszony Gútán szlovákok és magyarok között, de a Kolárovonak keresztelt település az eredményes népszavazás ellenére sem kapta vissza eredeti nevét.
Stefan Sutaj, a kassai Társadalomtudományi Intézet igazgatója kiemelte: a csehszlovákiai deportálásokat nyomásgyakorlásnak szánták, hogy Magyarország kezdje el végre a lakosságcserét.
A lakosságcsere egyezményt 1946. február 27-én írták alá, de a csehszlovák áttelepítési bizottságot már február 17-én létrehozták, a salgótarjáni hivatal március 3-án kezdte meg működését. Salgótarjánból és környékéről 2181 szlovák jelentkezett az áttelepülésre, végül, szociális helyzetük javulása reményében 981-en hagyták el Magyarországot.
A háborús bűnösként számon tartott magyar és német kisebbséget az etnikailag tiszta cseh és szlovák állam megteremtése érdekében telepítették ki Csehszlovákiából 1944-től Eduard Benes köztársasági elnök dekrétumai alapján.
