- Hogyan definiálhatjuk a vértanúságot?
- A vértanú kifejezés - pontosabban az általa megjelölt emberi sors és szerep - a vallások és egyházak történetéből származik. Főképp azokban a küzdelmekben találkozunk vele, amelyek a vallások követői és a politikai hatalom között zajlottak. A vértanúság vallásos értelmezésben a hit melletti tanúságtétel, akár a legborzasztóbb erőszak elviselése árán is. Szoros kapcsolatban van a mártírság fogalmával. A kettő között az a különbség, hogy a mártír mintegy önszántából áldozza fel magát, míg a vértanú nem mindig tehet arról, hogy az erőszak lesújt rá. A modern nemzeti törekvések szellemi és pszichológiai világa sokban hasonlít a vallásos mozgalmakra, így sokszor a szerepek elnevezése is hasonlít. Így a modern mozgalmaknak is vannak prófétái, vannak karizmatikus vezéregyéniségei, és vannak vértanúi is. Az 1848-49-es magyar szabadságharc leverése után ez a sors jutott a honvédsereg tizenhárom, Aradon kivégzett vezetőjének - foglalja össze Csorba László.
- Tekinthető Nagy Imre is vértanúnak? Hiszen tudatosan, alku nélkül vállalta a következményeket.
- Feltétlenül. Egy kommunista politikus felismeri, hogy eszméit meghazudtolja a diktatúra, így szembefordul az elnyomókkal, és a sorsát hozzáköti annak a politikai meggyőződésnek a vállalásához, hogy a nemzetnek joga van a demokratikus önrendelkezéshez és a függetlenséghez. Nagy Imre ezeknek az eszményeknek lett vértanúja.
- Aki ma vértanú, holnap akár ellenségképet erősíthet? Vagyis: a vértanúság egyetemes fogalom, vagy inkább ideológiai beállítottság kérdése?
- Elvileg természetesen bármilyen mozgalomnak lehetnek vértanúi, a fogalom tehát ideológiailag semleges. A gyakorlatban azonban szűkebb a kör: ha valakikről ez a minősítés túlél pár évtizedet és rendszerváltozást, akkor mondhatjuk azt, hogy része lett a tágabb közösség kulturális emlékezetének, és hosszabb időre megszilárdult. A magyar nemzeti mozgalmak történelmében az értékítélet egyértelmű és világos, az aradi vértanúkat immár 158 esztendeje a modern nemzeti és emberjogi küzdelmek kiemelkedő résztvevőinek és mártírjainak tekintjük - magyarázza a történész.
- Az aradi vértanúk kivégzésénél a császáriak különbséget tettek. Volt, akit golyóval, volt, akit kötéllel küldtek a halálba. Rangsorolhat az utókor is?
- Nem. A kivégzés módjának megválasztása az önkényuralom szempontjai szerint történt. Haynau fővezér a kivégzés különféle módjaival meg akarta torolni azt a súlyos sértést, hogy a magyar fősereg vezetői az orosz csapatok előtt tették le a fegyvert. Így azokat a főtiszteket, akik az osztrákok előtt kapituláltak - vagy nem voltak harcoló alakulatok vezetői - "kegyelemből" "csak" agyonlövetésre ítélte, míg a többieket felakasztatta. Az utókor tisztelete szempontjából persze ez a különbségtétel érdektelen, hiszen valamennyi vértanú ugyanolyan sorsú áldozata lett egy gonosz és igazságtalan bosszúnak.
- Tekintsünk a huszadik századra. Lehet még hazánk történelméből vértanúkat, illetve inkább mártírokat említeni?
- Sajnos nagyon sokat - és egy részüket nem is ismerjük név szerint. Modern történelmünkben többször is hatalomra kerültek diktatórikus erők, és áldozataik mindnyájan a szabad önrendelkezés, a modern európai szabadságeszmék, az emberi jogok gondolatának akaratlan mártírai lettek.
- Megeshet, hogy szemben álló politikai oldalak egyaránt a magukénak vallják őket?
- Természetesen. A kölcsönös küzdelmek során mindenki a maga szempontjai szerint értelmezi sorstársai halálát, továbbá igyekszik a magáénak tekinti olyanokat is, akiknek az esete vitatható. A vértanú vagy mártír minősítés a gyakorlatban mindig az élőknek szól, hogy segítsen mintát, példaképet teremteni, hogy erősítse a csoport öntudatát. De a tágabb nemzeti közösség ezt időnként felülbírálhatja. Az aradi vértanúk esetében azonban az egyetértés teljesen egyhangú, és rájuk is érvényes Teleki László szép mondása a mártír Batthyány Lajosról: "emléked élni fog a legutolsó magyar legutolsó lélegzetvételéig".