A 89 éves hölgy és Freud 1936-ban találkoztak: valójában nem igazi pszichoanalízis volt, hanem csupán egy beszélgetés. Freud ragaszkodott hozzá, hogy az akkor 18 esztendős lány apja magukra hagyja őket, mivel az első kérdésekre az apa válaszolt Margarethe helyett.
A beszélgetés során a doktor megérttette az apjával és mostohaanyjával élő lánnyal, hogy a családnak és a szigorú neveltetésnek nem kell meghatároznia egész életét, vannak más lehetőségei is. Ekkor mesélte el Freudnak, hogy menekülésképpen belevetette magát az operák mesevilágába, hol Izolda, hol Trisztán szerepébe képzelte magát és így próbálta elviselni gyártulajdonos apja zsarnokságát, aki még saját kortársaitól is eltiltotta. Egy alkalommal azonban apja munkásai felháborodottan mesélték el neki, hogy lánya úgy jelent meg előttük, mint egy Wagner-opera hősnője és úgy viselkedett, mint egy őrült. Az apa orvosa megállapította, hogy a lány fizikailag nem beteg, csupán lelki baja van, és ajánlott egy "híres, ám meglehetősen drága orvost", Sigmund Freudot. A család nem is hallott akkor még róla, így a lány nem is volt tisztában a találkozás "történelmi jelentőségével".
Margarethe Lutz, akit a Profil című osztrák lap kutatott fel, a mai napig emlékszik Freud híres díványára, a könyvekkel teli polcokra, valamint a számos régészeti kincsre, amelyeket a pszichiáter gyűjtött. Elmondta a doktornak, hogy rossz jegyei vannak a középiskolában, de imádja a színjátszást. Szereti a mozit, de csak apjával mehet el, és ha a filmen szerelmes jelenetet mutatnak, neki ki kell mennie. Freud azt tanácsolta neki, hogy legközelebb a moziban maradjon ülve a szerelmes képsoroknál is, kezdjen sportolni, járjon tánciskolába és ismerkedjen fiatalokkal. Apja nagy tiszteletben tartotta az orvosok véleményét, ezért engedett lányának, aki hamarosan önállósította magát, két év múlva férjhez ment, elismert festő és szobrász lett, még manapság is dolgozik. És bár később elolvasta az 1938-as Anschluss után emigrációba kényszerült Freud műveit, soha többé nem volt szüksége pszichoterápiára.
