Jadwiga pártája
Nemrég bizarr hír borzolta a katolikus lengyelek kedélyeit: egy Lublin melletti lázadó apácakolostor tagjait 150 rendőr lakoltatott ki. A hívők részéről értetlenség fogadta az intézkedést, a bulvársajtó ráharapott a témára, az egyház viszont nem bőbeszédű
2007. október 16. kedd 07:30 - Constantinovits Milán
A szerzetesrendek modern kori históriájában hasonló esetet nem jegyeztek fel, ugyanakkor a történelmi emlékezet megőrzött hasonló blaszfémiákat, főleg a pápaság-császárság harcának idejéből. Pedig a történet jóval régebbre nyúlik vissza, hiszen az első rendek az ókeresztény világban már a 4. század elején kialakultak.
A múlt heti kilakoltatás hátterében egy szokványosnak mondható 2005-ös vatikáni rendelet állt, amely felmentette tisztségéből a Kazimierz Dolny-i zárda főnővérét, Jadwiga Ligockát. A felmentést megelőző és követő történések azonban cseppet sem szokványosak, sőt meglehetősen abszurdnak mondhatók.
Bioenergia Roman atyától
A kolostor-história
A szerzetesrendek az egyiptomi remetekolóniákban jöttek létre, majd fokozatosan meghódították Európát és a Közel-Keletet is. Az ortodox egyházakban Szent Baszileioszt tartják a rendek atyjának, míg a világ nyugati felén Nursiai Szent Benedeket illeti e megtisztelő cím. Szent Benedek tevékenysége amiatt is fontos, mert a Monte Cassinoi-i remete írta le először a kolostorok mindennapi életét meghatározó szabályokat, a regulákat. Iránymutatásai a mai napig érvényesek, kisebb-nagyobb liberalizálással, de továbbra is az ő regulái alapján működnek a szerzetesi közösségek. Eszerint a rendek tagjai szigorú életvitelt folytatnak, az egyén tökéletesedésére törekszenek, és gyakran társadalmi munkát is végeznek.
A középkor folyamán a monasztikus (értsd: zárt életvitelű) kolostorok nemcsak a műveltség (kódexírás, -másolás) fellegvárai voltak, hanem mintagazdaságok formájában a mezőgazdasági termelés csúcsintézményeinek is számítottak. Egyes szerzetesrendek az oktatás vagy a gyógyítás területén jeleskedtek (mint az ispotályosok), míg mások katonai jelleget öltöttek, ők lettek a lovagrendek (pl: templomosok). Az első ezredforduló környékén kezdtek elterjedni a női szerzetesi közösségek is.
Néhány rendet közvetlenül a pápa fennhatóságába utaltak, ezek sorsa felett még a területileg illetékes megyéspüspök sem dönthetett. A keleti és nyugati rendek közötti különbségek a nagy egyházszakadást követően (1054 után) fokozódtak igazán. A katolikus szerzetesrendek tevékeny részt vállaltak a civil közösségek életében is, míg a keletiek egyre inkább elzárkóztak a világ elől, a vallásos áhítatnak szentelték mindennapjaikat. Nem hoztak létre továbbá nagy kolostori hálózatokat, ilyennel a keletiek közül csak a baziliták rendelkeznek.
Egészen a reformáció időszakáig virágoztak a nyugati kolostorok, ám a társadalmi életben is aktív szerzetesek egy része elvilágiasodott, és kritikusaik szerint egyre messzebb került a valódi vallásos élettől. A reformáció egyik hozadéka lett ezért a rendek feloszlatása, amelyek közül azért sokat később újra engedélyeztek. Magyarországon II. József jeleskedett a megszüntetések terén, a karthauisak is neki köszönhetnek egy több éves kényszerpihenőt.
A Visztula-parti kisváros kolostora ugyanis már évek óta az érdeklődés középpontjában áll. Kezdetben csak amiatt volt így, mert elterjedt, hogy a zárda karizmatikus irányzatokat követő apátnője visszatérő látomások alapján vezeti a közösséget, és ezt bizony nem sokan nézték jó szemmel a konzervatív lengyel egyházban. Később az keltette fel a sajtó érdeklődését, hogy egy Roman Komarczyko nevű ferences atya személyében hasonló jelenségekben hívő gyóntatópapja lett a zárdának. Róla és az ő különleges bioenergetikai terápiáiról két nővér számolt be a krakkói ferences tartományfőnöknek 2002-ben.
Kihallgatásuk során világossá vált, hogy a ferences atya eljárásai fizikai kontaktussal is járnak, még ha az apácák ezt nem is élték meg molesztálásnak. Az apácák beszámolójából feltételezhető volt az atya és az apátasszony közötti intim kapcsolat is. Az elöljáró nem habozott intézkedni, és a különc papot az ország másik felébe helyezte át. 2005-ig nem is lehetett többet hallani az ügyről, ám ekkor a kolostorba érkező vatikáni Szerzetesi Kongregáció küldöttei felfigyeltek arra, hogy Jadwiga főnővér gyanúsan sok apácanövendéket vesz fel a zárdába, miközben országszerte zuhant a novíciák száma. A Wprost hetilap értesülései szerint számos egyéb szabálytalanság mellett a vatikáni vizitorok kifogásoltak azt is, hogy az új növendékek jó része pszichikailag manipulálható vidéki lány.
A vizsgálat eredményeképpen leváltották Jadwigát, aki azonban nem nyugodott bele a döntésbe. Roman atyával együtt elzarándokolt Rómába és kihallgatást kért a pápától. Mivel erre nem kaptak lehetőséget, az atya egyszerűen áttette székhelyét a kolostorba. A főnővér pedig bekeményített: amelyik apáca vonakodott részt venni a különleges rituálékban, annak el kellett hagynia az intézményt. Ennek sokan eleget is tettek, és az elbocsátott apácák közül néhányan az internetre is feltették beszámolóikat a kolostorban uralkodó állapotokról. Ennek hatására a liberális főpap hírében álló Józef Zycynski lublini érsek lépett: nem engedélyezett többé semmilyen szertartást a zárdai falai között, Roman atyát pedig eltiltották hivatása gyakorlásától.
Akciófilmbe váltunk...A megmaradó 65 apácát közben az engedelmességi fogadalom megszegése miatt saját rendjük kizárta sorai közül, sőt, a hatóság megállapította, hogy jogtalanul foglalják a zárda épületét. Ennek ellenére a bent lakók nem voltak hajlandók kiköltözni, elzárták magukat a világtól, levelekre, bírósági idézésekre nem válaszoltak. Senki sem tudta miből élnek odabenn, főleg, hogy néhány hónapja a villanyt is kikapcsolták.
Végül egy hete fizikai intézkedésre szánták magukat a hatóságok, és néhány hivatásos túsztárgyalóval illetve 150 rohamosztagossal megerősítve behatoltak a zárdába. A kolostort fekete habitusban elhagyó apácák egy része gitárt pengetve, vagy dobot verve vonult ki, és az intézkedő rendőröket a „sátán szolgáinak” nevezte. A nővéreket buszokkal szállították el, és vezetőjüket, illetve a ferences szerzeteset őrizetbe vették a helyszínen. „Engedetlenek voltak” - kommentálta velősen az eseményeket Mieczyslaw Puzewicz, a lublini egyházmegye szóvivője.
Az egyesével kivezetett zárdalakók között szép számmal akadtak orosz és fehérorosz állampolgárok, akik illegálisán tartózkodtak Lengyelországban. Rendőrségi információk szerint őket ki fogják toloncolni az országból.
Józef Zycinski érsek is nyilatkozott a történtekről: „A mai rendőrségi beavatkozás egy elkeseredett küzdelem rövid jelenete volt, amelyben olyan embereknek próbáltunk segíteni, akik az elmúlt két évben szokatlan körülmények között, zárt közösségben, a világtól elvonulva, bizonytalanságban éltek.” A lublinoi egyházmegye szóvivője azt is hozzátette, hogy az elővezetett apácák pszichésen befolyásoltnak tűntek. Roman atya pedig nem válaszolt az őt kihallgató nyomozóknak, bibliai idézetekkel vagdalkozott csupán.
Zár(da)szó gyanánt
A történtek ismeretében felvethető a kérdést, hogy miért intézkedtek a hatóságok ilyen sokára, illetve, hogy az egyház mit tehet a jövőben a hasonlóan önálló életre kelő, fanatizált közösségek kialakulása ellen. A Vatikán feladata lenne továbbá, hogy a karizmatikus irányzatokat integrálja, vagy éppen elszigetelje, ám mindenképpen kezdjen valamit velük, mielőtt az események idáig fajulnak. Pozitívan értékelhető ugyanakkor, hogy a mélyen katolikus Lengyelországban fel mert lépni az egyházi vezetés – az éles támadásokat is vállalva – saját szervezetének elhajlásával szemben.
Rendek ma
Ma léteznek igazi rendek, vagyis ordók, és egyszerű szerzetesi társulatok, amelyeket kongregációnak hívnak. Közös jellemzőjük a benedeki hármas fogadalom: a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség vállalása. Társadalmi aktivitás szempontjából megkülönböztethetünk szemlélődő és tevékeny kolostorokat is. Előbbibe tartoznak a feloszlatott kolostor apácái, a világtól elzárkózó, kicsiny rend, a Betániai Család nővérei, a betánkák.